Kiderült a feeling, elindult a QPAweb, elkezdődött az idei QPA

Idén is elkezdődik az őszi félév várva várt eseménye, a Schönherz QPA.

Ez az immáron 43 éves esemény két teljes hétig kínál kiváló szórakozási lehetőséget a villanykari hallgatók számára.
Természetesen idén is kapunk a dékánunk jóvoltából két nap szünetet, hogy a rendezvény leghangsúlyosabb eseményein mindenképp részt vehessünk.

plakatOktóber 8. este lesz a Casanova buli, melyre a derék qpázók egy kisebb verseny keretében minél több lányt hívnak, így egy este erejéig kifejezetten boldogító lányarány mellett ihatunk meg a haverokkal egy-egy jópofa sört.

Október 9. dékáni szünet lesz a BME-VIK hallgatóinak, a Qpán pedig ez a nap lesz a Városi nap, amely kereteiben egész napos vetélkedők helyszínéül szolgál az egész város. A jó tájékozódó képesség, a találékonyság és a helyzetfelismerő készség egyaránt izzasztva lesz a nap folyamán.

Október 10. szintén szünet, ekkor a qparendezők egy közeli vidéki helyszínre invitálnak minket, ahol szintén játékos vetélkedők kacagó résztvevői lehetünk, azonban mindemellett szerepet kapnak a csapatok főzőmesterei is, hiszen a szabadban lehet majd bográcsozni, nyársalni vagy épp grillezni, és mindez szintén a Qpáért folyó pontverseny részét képezi.

Október 11-én Hajtás lesz, melyet nem lehet szavakkal leírni, érdemes ezt megnézni a saját szemünkkel. Sokszor ilyenkor a józan és épeszű ember nehezen hiszi el, hogy az itt résztvevők szintén mérnök hallgatók. Ez az egyetlen nap kérem szépen, amikor mindenki megbolondul. Kell ilyen is.

A nap végére a pontverseny lezárul és kiderül melyik csapaté lesz a Qpa és ezzel együtt a jövő évi rendezés joga.

Idén az UZCSÁP ONE csapata rendezhet Qpát, hiszen a 42. Good Old Days Qpa fődíját ők kaparintották meg.

Az idei feeling a tegnapi Ökörsütésen derült ki, a QPAweb pedig ma hajnalban startolt. Elkezdődött tehát a kedvenc rendezvényünk, a Qpa, már lehet jelentkezni.

Egyébként elkértük a plakát.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..