A pornográfia hatása az agyunkra

Még régebben olvastam, hogy a szerelem ugyanolyan, mint drogozni. Az agynak ugyanaz a része aktiválódik, mint a kokain használatánál. A függőség azonban nem egy kémiai anyag miatt jön létre, hanem az az érzés kísért folyamatosan, hogy milyen nagyszerű lenne egy személy közelében lenni. Egy kiválasztott ember közelében. Ha pedig elmarad a varázslatos társaság, akkor jönnek az elvonási tünetek, amire szerelemként hivatkozunk. Ha megkapjuk, amit akarunk, akkor pedig az agyunk jutalom központja jelez vissza, amire szintén szerelemként hivatkozunk.

sfo-limbic-brain-with-labels

Félelmetes, hogy mennyire prózai ez az egész, és félelmetes, hogy mennyire értékesnek hiszik az emberek. Nézőpont kérdése, de biztos vagyok benne, hogy a szerelemnek több függője van, mint a kemény drogoknak. A társadalom pedig szintén helyesli, hogy ilyen módon férjünk hozzá a boldogsághoz. Sőt, szinte igyekszik rákényszeríteni minket, és meg is követeli tőlünk. Egész iparágak épülnek az emberi kötődésre: romantikus filmek, romantikus könyvek, társkeresők, önsegítő weboldalak. Nekem pedig csak annyi jut erről az egészről az eszembe, hogy egyszerűen képtelen vagyok és nem is akarok ennek a képnek megfelelni. Inkább leszek egy életképtelen kocka, hiszen annyi minden sokkal izgalmasabb dolog van a világon, például a neurális hálók. Ettől a reakciótól függetlenül, ami körülbelül egy tizenkét évesének feleltethető meg, amikor botokkal indul háborúba, és feltűnően semmibe veszi a lányokat, az igény megvan minden emberben a szexualitásra, az intimitásra, a kötödésre. Erről szól a pornográfia, meg nem is.

Fogalmam nincs, hogy miért néznek az emberek pornófilmeket. Ugyanúgy magamról se. Talán abból az érzésből jön, hogy nem vagyunk elég jók, és a hipotetikus való világ helyett itt sokkal könnyebb kiélni a vágyainkat. Úgy, ahogy az otthonmaszturbálok tumblr írójának, aki szánalmas versikéket írogat, hátha a szenvedés nemesít. A közvélemény a pornográfiát mindig az elveszett kockákhoz kötötte. Akik óriásrobotos rajzfilmekben élték ki magukat, és a programozásban. Van igazság ebben a sztereotípiában, és így sokkal könnyebb megérteni a pornográfia lényegét. A pornográfia szó jelenthetné azt, ami gátlástalanul próbál úgy hatni az érzékeinkre, hogy az agyunk jutalmazó rendszere teljesen beindul tőle. A sztereotip nerd pedig mindig rengeteg megaláztatást él át az életében: mindig megvan benne az igény, hogy megfeleljen azoknak az elvárásoknak, amivel mindenhol találkozik, de képtelen rá. Végül nem marad más neki, csak a saját kis fantáziavilága. Ott van a Kick-Ass című képregény, ami tele van maszturbálós jelenetekkel. Igazából az egész film semmi más, mint szánalmas önkielégítés. A főhős, aki egy igazi vesztes, azzal, hogy a jelmezét felveszi és bűnüldöző harcba kezd, semmi mást nem csinál, mint a saját elnyomott egóját éli ki, mert ahhoz túlságosan is lusta, hogy megkeresse a valódi érvényesülés lehetőségét.

 A Pando.com-on van egy nagyszerű infógrafika. Az alapvető feltételezés, amiből kiindulnak, hogy a férfik felfedező típusúak, és sokkal nagyobb élvezetet élnek át egy olyan partnerrel, aki újdonságot hoz az életükbe, mint egy korábban már megszokottal. Ennek az életformának a kielégítésére tökéletes megoldást nyújt a pornográfia, hiszen minden egyes aktus újdonsággal szolgálhat. Viszont a pornográfia képes károsan befolyásolni a viselkedésünket: először megöli a kapcsolatainkat azon keresztül, hogy a libidó erős zuhanásba kezd. Később pedig egyre több és extrémebb impulzusra kezd vágyni a néző, például elindul a BDSM felé. Ami viszont igazán relevánssá teszi a témát egy egyetemen, hogy a maszturbálás képes megszabadítani a stressztől a praktika alkalmazóit, és ezzel szemben mélyíteni a depressziót. A kutatást a Reddit NoFap subthreadje segítségével vizsgálták, ahol a felhasználók pozitív élményekről számoltak be az intenzív maszturbálás felfüggesztése után. A felmérés szerint valóban nagyon sokan a sztereotip képnek felelnek meg, és valóban olyan emberek kommentelnek erre az oldalra, akik menekülni szeretnének a tipikus kocka életviteltől, és egy menőbb klubba akarnának tartozni, ahol igazi sikerük lehet a nőkkel.

A Guardian cikke egy még félelmetesebb tényről számol be: az agyat szkennelve a tudosók arra jöttek rá, hogy maga a szerv szerkezete is képes megváltozni a pornónézés hatására. Maga az agynak a jutalmazó része alakul át, ami felelőssé válik a függőség kialakulásáért. Valóban függés alakul ki, mert sokan úgy számolnak be a pornográfiáról, hogy nem kedvelik, de mégis szükségük van rá, és későbbi stádiumban, akár a szexuális ízlés teljes átalakulása is megtörténhet. Az agy egy folytonosan változó szerkezet. A jutalomközpont felelős a neuronok közti kapcsolatok kialakításáért. Ha teljesítünk egy célt, akkor dopamint lövell ki magából, ami fixálja a kialakult kapcsolatokat, valamint ez felel a szexualitás közben átélt izgalmakért is. A pornográfiában látható újabb-és-újabb partnerek folyamatosan ingerlik a jutalomközpontot, ami folyamatos dopamin adagokat bocsát ki, ezzel megszilárdítva a pornónézés közben kialakult agyi kapcsolatokat, ami miatt egyenesági következmény, hogy az illető szexuális elvárásai torzulni fognak a korábbiakhoz képest. Kissé hasonló a történet ahhoz, amikor Transformerst megyünk nézni a moziba: igazából nem köt le minket a film, de a folyamatos adrenalin, az öröm, amit az ingerek okoznak, belénk ivódik. A filmet nem tartjuk jónak, de legközelebb valami még grandiózusabbra fogunk vágyni.

A Don Jon arról szól, hogy a főszereplő képtelen lemondani a pornográfiáról még a barátnője kedvééért is. Az ironikus párhuzam a filmben, amire már a trailer is felhívja a figyelmet, hogy mindenki igyekszik valamerre menekülni, megtalálni azt a napi dózist, ami megmentheti az élete szürkeségétől. A főhős barátnője, akit Scarlett Johansson alakít, ezt a romantikus komédiák sorozatos nézésével éri el. Ami igazából semmivel sem jobb, mint a pornográfia, csak elfogadottabb, de ugyanolyan középszerű, egyszeri öröm. Az emberek elismerik azt, aki életképes párkapcsolatot tud kialakítani. Ha ez valakinek sikerül, akkor a visszajelzés pozitív, mintha egy kötelesség lenne megtalálni a boldogságot az életünkben. Akinek pedig nem sikerül, annak nem marad más, csak egyfajta pótlék: úgy mint a drogok, a pornográfia.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..