Halálfantáziák és zenei albumok

pbvgr-website

Ma jelent meg a “Panda Bear Meets the Grim Reaper” című album. Igazából nem is szabadna beszélnem róla, mert ahogy John Updike írta a konstruktív kritika hat szabálya között, ne beszéljünk olyan dolgokról, amivel kapcsolatban elfogultak vagyunk. Még általános iskolában egy lányismerősöm panda névvel utalt rám egyszer, aminek igazából semmi alapja nem volt, de valószínűleg ez volt az egyik legelcsépeltebb hasonlat, ami eszébe jutott. Mások a vezetéknevem miatt A Kaszásként utaltak rám. Ez a két emlék az első jel, hogy szeretnem kell ezt az albumot, a második pedig az, hogy van rajta egy szám, ami a kedvenc evolúciós biológia könyvemről, Az önző génről szól. 

Emellett a “Panda Bear Meets the Grim Reaper” (“PBMGR”) egy élvezetes album. A szürrealisztikus elektronikus együttes, az Animal Collective egyik alapítótagja, a Panda Bear néven alkotó Noah Lennox készítette. Az album trailer alapján egy furcsa, gyerekes halálfantáziára készültem, de az alkotó korábbi munkásságát ismerve tudtam, hogy úgyis tévedni fogok. Amilyen király számokat írtak az almalekvárról, albumot az epres dzsemről, reméltem, hogy valami más fog történni, mint amire számítok. Valóban, a “PBMGR” teljesen más, mint a reklámarca, A Halál.

Tavaly októberben egy másik, szintén a szürreálisban utazó, elektronikus zenész is készített egy halállal kapcsolatos albumot. A téma igazi reneszánsz trend, úgy tűnik. Steven Ellison, aki Flying Lotus néven ír zenét és Captain Murphy néven rappel, “You’re Dead!” címmel jelentette meg a kiadványát. Ott találó volt a bemutatónak szánt rajzfilm, The Birth of Captain Murphy. Ismerős az az érzés, amikor valami rosszul sikerült és azt mondjátok, hogy “Most meghalok!”? Vagy az, amikor valakit ironikusan halálba kívántok? Mi lenne, ha egyszer megtörténne?  Az pontosan olyan lenne, mint a “Kill Your Co-Workers” FlyLo-tól, amikor a mérnökszerű egyén a békés robotjait az emberekre uszítja egy sértés miatt. Az egyik halott fej pedig kijelenti a “nerd revenge”-re: “Cool!”. A “You’re Dead!” olyan, mint a képregényekben a halál, egy nagy és kíméletlen, de túlrajzoltan tragikus figura. Mint a “Coronus, the Terminator” című számban: “The days of men are coming to an end, So come with me, if you want to live. . . My hands been bloody since the day I came, It’s such a shame, you’ve seen my violent side. . .” Az egész egy morbid fantázia, egy olyan misztikus dologról, amiről az emberek csak álmodoznak, képzelődnek, de nem tudnak semmit. Mint a “Never Catch Me” klipjében, amikor a halottak felkelnek és táncolnak. Flying Lotusnak igaza van: a nálunk nagyobb tragédiákat csak a karikatúraszerű fantáziák teszik elviselhetővé.

Ellenben Noah Lennox halálfantáziája más: ott a halál az, mintha az ember minden este elhunyna egy kicsit, amikor elalszik. Az álmok túlvilágáról szól, ahogy szinte minden Animal Collective album is. Az Animal Collective zenéjében az a nagyszerű, hogy valóban olyan, mint egy álom: a valóság részleteiből építkezik, de szabadabban. Ahogy az agy alvás közben képzelődik, és teljesen elszálltan pakolja egymás mellé az ébrenlét részleteit, úgy ezek az albumok is vad kollázsok. Panda Bear szólóalbumai annyiban mások az Animal Collective-től, hogy sokkal melankolikusabban őrültek. Ami az együttesben egy sűrű dzsungel, tele zajokkal, reccsenésekkel, állati hangokkal, üvöltésekkel, lábdobbanásokkal, az Pande Bearnél egy gigantikus térben, egy óceánparton hullámzó, visszahangzó zene. A “Boys Latin” legfeljebb úgy szól a halálról, mint ahogy a drogok tudják megölni a valóságot: az érzékek halála, és a logikátlan képzelet ébredése.

Volt egy vonagló űrlényes promóciós anyag is az albumhoz. Noah Lennox az album megjelenése előtt az egyik interjújában lenyilatkozta, hogy egy alienként, egy magányos kívülállóként tekint magára. (Azt is mondta, hogy a gyerekei szerint kínos a zenéje, és a lánya szerint Lady Gaga sokkal menőbb, de ez csak mellékes információ.) Erről egy kicsit azok az ismerőseim jutnak eszembe, akik különféle szubkultúrák tagjainak tekintették magukat, és ennek kifejezésére például temetőben fotózkodtak. Az ő halálfantáziájuk sem arról szólt, hogy valóban meg akartak halni, sokkal inkább arról, hogy valami merészen, félreértelmezetten művészit alkossanak kívülállóként. A pózerség mellett megvolt bennük a világ a iránti kíváncsiság, a vágy valami izgalmasra a konvencionális mindennapokon túl. A “PBMGR” azért igazán jó, mert a halál csak játékos ostobaságként tűnik fel, és az egész valójában erről a kíváncsi képzeletről szól. A felszabadult álmokról. Ami a tudománytól sem áll messze: Edisonról szól a legenda, hogy a legnagyobb ötleteit úgy alkotta meg, hogy félálomba merült, kezébe két vasgolyót vett, és amikor elaludt volna elejtette, ami felébresztette. Az álmodozás közben azt, ami eszébe jutott, leírta. A Panda Bear albumon is vannak utalások a tudományra is: mint például a “Selfish Gene” vagy a “Principe Real”.

David Michael Portner, az Animal Collectice egy másik tagja, aki Avey Tare néven ad ki albumokat szintén készített két olyan lemezt, aminek áttételesen minimum köze van a halálhoz. Az “Avey Tare’s Slasher Flicks” és a “Down There” viszont a horror, science-fiction vonalról közelíti meg a témát. A “Little Fang” komikus, bábfilmes, ijesztő bohócos világa például a Tim Burton-hangulatot idézi meg, az “Oliver Twist”-ben pedig ha nem harapnának a fantom krokodilok ketté egy űrlényt, akkor egészen elmenne egy kísérteties Scooby-Doo epizód első pár bevezető percének. A két album sokkal inkább a különcség ünneplése, a furcsaságban való élvezetes tobzódás, mint a Panda Bear által intellektuális fantáziatúra.

Ezekben az albumokban az a különös, hogy mind arról szól, mennyire különleges lehet egy túlvilág. Paradoxon, hogy mindben valójában az élethez annyira kapcsolódó gondolatok vannak: Flying Lotusnál a perverz düh és a pusztításhoz kötődő élvezet, Avey Tare-nél a szokatlan iránti perverz rajongás, Panda Bearnél pedig a ismeretlen iránti felfedezővágy.

Helyesbítés: Cikkünk előző változatában a “Selfish Gene” című számra “The Selfish Gene” névvel utaltunk, míg csak az említett Richard Dawkins könyv címében szerepel a névelő. Elnézést kérünk az értelemzavaró hibáért!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..