SZIN 1. nap – Erős kezdés

Szerkesztőségünk meglátogatta a Szegedi Ifjúsági Napokat, következzen tehát most rövid beszámolónk és válogatásunk a rendezvény galériájából.

14067988_1428989160523420_7341863520738841553_o

Számomra a koncertek miatt volt érdekes a szerdai nap, ugyanis magyar viszonylatban sok nagy és népszerű név volt jelen, nem is véletlen, hogy rengeteg embert lehetett látni napijeggyel, és a színpadok előtt is sokan voltak. Szerencsére a nagy tér miatt ez egyáltalán nem volt zavaró.

A kisszínpadon (Captain Morgan Aréna) jellemzően a rock és metál zene kedvelői találták meg a helyüket. Depresszió, Road és Alvin és a mókusok zenekarok elég kemény estét garantáltak a stílus kedvelőinek. Mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a hangosítást nagyon jól megcsinálták, az effektek összhangban voltak a zenével, a csapat nagyon kitett magáért.

A nagyszínpadon főleg a populáris műfaj kedvelői voltak elkényeztetve. Majka & Curtis, Wellhello és a Halott pénz minden korosztályban megtalálta az érdeklődőket. Személy szerint nem rajongok különösebben ezekért a zenekarokért, így csak rövid időre hallgattam bele a koncertjeikbe, de akiknek tetszik, szerintem pont az kapták amit vártak: voltak illuminált zenészek, „apu vedd meg” és a többiek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

További képekért bátran keressétek az esemény Facebook oldalát, mi egyetemi lapként amúgy se tölthetjük fel a bikinis lányok képeit .

Amire én még kimondottan kíváncsi voltam az este folyamán, az Köteles Leander új bandája, a Leander Kills volt. A koncert a Silent Disco színpadon tartották meg  egy medencében. Talán emiatt is kellett 2-3 szám, hogy a hangzás igazán el legyen találva, viszont utána nem okozott csalódást a banda. Játszottak zenéket a saját albumukról, de a Leander Risinges időkből is, remekül megvolt az összhang a durvább és a könnyedebb számok között.

Összességében ez egy kiváló koncertnap volt, ha a fesztivál tudja tartani ezt a szintet, akkor igen jó hétnek nézünk elébe Szegeden.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..