MondoCon 1. nap – Japán kultúrlecke és League of Legends döntő

Az idén október második hétvégéjén rendezett őszi MondoConra az Impulzus szerkesztősége is ellátogatott, remélve, hogy lesz köztetek olyan, aki érdeklődéssel olvassa beszámolónkat a magyar animés és gamer közösség egyik legnagyobb rendezvényéről.

Én magam régen nagy MondoConos voltam, éveken át töltöttem a hétvégéimet a kétnapos tavaszi, nyári és őszi programokon is. Aztán az egyetem kezdetével valahogy szépen lassan elmaradoztam ezekről a rendezvényekről – azt hiszem, ezt mindenki meg tudja érteni; amíg még nem rázódik bele az ember, a gólyaév kemény hatással tud lenni a szórakozással töltött időre. Mivel azonban az animék iránti érdeklődésem nem csökkent, időközben pedig a rendezvény egyre több gamer programot is felvett a repertoárjába a PC Gurus szerkesztőségnek köszönhetően, valamint az ország szerepjátékos közössége szinténnagy számban van jelen ezeken a napokon a Hungexpoban, már-már kötelező volt újra meglátogatnom.

14543836_10154427222821223_1960382039039734904_o

Annak, hogy most idősebb fejjel jövök el újra a Conra, az a haszna, hogy már sokkal nagyobb érdeklődéssel tudom figyelni a programfüzetet – míg régen mindig kihasználtuk az időt arra, hogy a barátokkal beszélgessünk a fűben ülve, cosplayesekkel fotózkodjunk, hosszú ideig böngésszük a Fogadó épületét elfoglaló pultok kínálatát, idén mindezt már csak a programok közti 15 perces szünetekben tettem meg. Nem azért, mert nem tudtam volna választani magamnak a sok száz manga, animés ékszer, póló, bögre, cosplayes kiegészítő vagy japán édesség közül, csupán sajnáltam volna bármi másról lemaradni miattuk.

14642290_10154427222801223_8253328974005406029_n

A szerkesztőség tagjaival reggelünket rögtön az AMV versennyel kezdtük, mivel ez volt az a program, amiben nagyjából meg tudtunk egyezni, hogy mindenkit érdekelni fog. Az Anime Music Video (AMV) verseny egy volt a Con rengeteg versenye közül, melyekre az előző hónapokban elkészített művekkel lehetett nevezni, és itt már csak az eredményhirdetést tekinthettük meg. Ez a videók esetében mindössze egy egyórás vetítést jelentett,  viszont a rajzverseny helyezettjei például az egész hétvége során megtekinthetőek voltak. Ezek mellett pedig ott van természetesen a fanfiction verseny, az animekritika-videóverseny és a helyszínen megtartott karaoke, táncpad, helyben rajzolós és egyéb megmérettetések is.

14591776_10154427224326223_2247912992338125625_n

A japán kultúra iránt érdeklődők a nap nagy részét a Greeks & Craft sátorban tölthették: itt részt lehetett venni rövid, kezdő szintű nyelvórán, nyelv- és kultúraismereti, egyenes ági kieséses versenyen (ahol mi is igen jól szerepeltünk!), útibeszámolót hallgatni Japánról vagy előadást a japán horror mitológiáról. Ez utóbbi volt számomra a legérdekesebb, hisz ez egy olyan téma, aminek magam is gyakran utánaolvasok a neten – a népszerű japán városi legendák mellett (mint amilyen például a Teke Teke vagy az ollóval szétvágott szájú lány) most egy átfogóbb képet is kaptam a japánok felfogásáról, a szellemvilágról és a természetfeletti lényeikről is.

14522916_10154427223201223_3795359212731376162_n

A Gamer színpadon egész nap a PC Guru munkatársai szórakoztattak minket: ez a MondoCon League of Legends versenyének gyors 2-0-s győzelmével kezdődött, a Team Horizon Reapers címvédőinek a javára, majd a WoW Legion és a FIFA 17 bemutatójával folytatódott. Mielőtt pedig a színpad végleg átadta a helyét a LoL szabadjátéknak, a PC Guru szerkesztőségének három tapasztalt tagja egy Gamer kerekasztal keretében gyors vitát folytatott a VR és az AR jelenlegi helyzetéről és jövőjéről.

14590164_10154427227381223_5822590649075731076_o

Akiket a színpadon lévő programok nem hoztak lázba, számtalan egyéb lehetőség közül választhattak: mind a Sony, mind a Microsoft több pulttal érkezett, így két konzol, és ami még különlegesebb, két különböző VR szemüveg kipróbálására is lehetőség adódott (bizony, a Sony munkatársai már a PlayStation VR-t is magukkal hozták). Persze jelen voltak az elengedhetetlen Just Dance és DDR helyszínek, ahol a mozogni vágyók is kiélhették magukat. A nagy kutyák mellett pedig ott voltak a kisebb szervezetek is: a Bluechip csapata például PC-összeszerelő versenyt rendezett (gyerünk, villanykaron ennek hatnia kell), de külön pulttal érkezett a Japán Alapítvány, a Holdfény Fantasy Játékbolt, a Japán specialista és számtalan magyar animés és szerepjátékos kör is.

14606265_10154427227956223_7355341841128149684_n

Tudjuk, hogy nagyon kevés részét tudtuk eddig ezzel az ismertetővel biztosítani a MondoConon található rengeteg program számára, ezért mindenkit arra buzdítunk, hogy keresse fel a rendezvény honlapját vagy a Mondo Facebook oldalát, olvassa el a beszámolónkat a második napról – és ha csak egy kicsit is kedvet kapott hozzá, jöjjön el 2017 tavaszán a következőre, vagy a decemberi AnimeKarácsonyra.

A videóért köszönet illeti Radványi Júliát, a képekért pedig az ekultura.hu-t és fotósukat, Kökény Pált. További képekért a rendezvényről látogassátok látogassátok Facebook oldalukat, ahol a szombati napról külön galériát is találhattok!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..