Energetikus Találkozó

Valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt a Magyar Energetikai Társaság Ifjúsági Tagozata immár másodszorra szervezett egy találkozót az energetikai szakterülettel foglalkozó hallgatók számára, amely igencsak eseménydúsan telt, tele változatosabbnál változatosabb programokkal. Íme egy rendezők által készített beszámoló kedvcsinálónak!

MET_IT_N6.2.2

2017. február 2-5. között Budapesten került megrendezésre a Magyar Energetikus Hallgatók II. Találkozója. A négynapos ifjúsági konferenciára három ország hat egyetemének kilenc csapata érkezett, a szervezőkkel együtt összesen több, mint száz hallgató vett részt az eseményen.

A résztvevő csapatoknak a regisztráció után városnézésre is lehetősége nyílt a rendezvény első, csütörtöki napján. A pénteki nap délelőttjén a résztvevők olyan budapesti, illetve környékbeli cégek üzemeit látogathatták meg, mint a Siemens csepeli transzformátor gyára, a Weishaupt Hőtechnikai Kft. telephelye, az Alpiq Csepel hőerőműve, vagy éppen a Thermowatt technológiáját használó ferencvárosi átemelő telep.

A közös ebédet követően a résztvevők megérkeztek a rendezvény fő helyszínére, a Magyar Mérnöki Kamara dísztermébe. A jelentkezett csapatokat vegyes csoportokra osztották a szervezők. Az e napon levezényelt feladatok egy ún. vegyes vetélkedő keretein belül oly módon kerültek kialakításra, hogy azok megoldásához – a mérnöki szemléletmód mellett – szükség volt a műszakitól eltérő mentalitásra, illetve a csapattagok szoros együttműködésére is. A vetélkedőn az Ifjúsági Tagozat mellett az esemény főtámogatója, az EU-FIRE Kft. is biztosított feladatokat.

A KÖRET Kör által biztosított vacsora elfogyasztása után sor került egy csapatépítőre, mely által a résztvevők jobban megismerhették egymást.

MET_IT_N6.2.1

A szombati nap ünnepélyes megnyitóval indult, mely során Kóródi Brúnó Zoltán, a Találkozó egyik főszervezője köszöntötte a megjelenteket, valamint megnyitotta a szakmai vetélkedőt. A zsűriben helyet foglaló szakembereknek változatos feladatokat kellett értékelniük a nap során. Ezek közül az első a csapatok által prezentált szakmai előadások véleményezése és pontozása volt. A továbbiakban a résztvevőknek sokszínű feladatokat kellett megoldaniuk. Az OT Industries nyújtotta feladvány mellett a naphőerőmű építés bizonyult a legkomolyabbnak. A csapatoknak egy olyan makettet kellett építeniük, amely a napot helyettesítő izzó által kibocsátott fényt a lehető legpontosabban koncentrálta egy adott felületre. A szakmai vetélkedő végeztével a résztvevők a gálavacsora helyszíne, az újbudai Trófea Grill étterem felé vették az irányt, ahol jóízű ételek és finom italok társaságában, jó hangulatban zárult a szombati nap.

Vasárnap reggel került sor az eredményhirdetésre, amelyet nagy érdeklődéssel vártak a résztvevők. Minden csapattag egy emlékcsomagot, az első három helyezett továbbá értékes ajándékcsomagot is kapott a támogatók felajánlásából. Az első helyezett mindezek mellett 100.000 Ft jutalomban is részesült. A fődíjakon kívül a Rákóczi Szövetség különdíjat osztott ki a határon túli csapatok között.

Az eredményhirdetést követően a rendezvény létrejöttét segítő cégek előadásai következtek, melyeket a résztvevők érdeklődően fogadtak. Az esemény zárásaként Dudás Gergely, a Találkozó másik főszervezője köszönte meg a korábbi és jelenlegi szervezőknek, a támogatóknak, a gépészmérnöki kari öntevékeny köröknek – a KÖRET Körnek, a KÁTÉ-nak, a Fotókörnek, a Kármán Stúdiónak –, a zsűri tagjainak és a résztvevőknek, hogy hozzájárultak az esemény létrejöttéhez. A 2016-os hagyományteremtő rendezvény után a 2017-es ifjúsági konferencia is sikeresen zárult. Minden jel arra mutat tehát, hogy a jövőben is összegyűlnek majd évente (legalább) egyszer a Kárpát-medence energetika iránt érdeklődő hallgatói.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..