Tankot építhetünk az egyetemen

A Do It Yourself Szakkör idén tavasszal indult el első öthetes kurzusával, ahol a résztvevők az Augmented Reality témájával foglalkozhattak, és a saját maguk által készített mobilalkalmazással járhatták körbe a virtuális Q épületet. Idén erősebb a felhozatal: a már tíz hetes gyakorlatsorozat során a résztvevőknek egy modelltank teljes irányítását és szenzorrendszerének kiépítését kell megvalósítaniuk üres vázból kiindulva. A beágyazott rendszerek és a programozás rajongói kedvéért most megkérdeztük a DIY Szakkör alapítóit, Pénzes Borbálát és Kocsis Ákost, hogy honnan indultak, mit várhatunk az idei alkalmaikon és hogyan vehettek ebben ti is részt.

IMG_0655

– Mi az a Do It Yourself Szakkör, hogyan alakult?

(Ákos) A szakkör megalakulása mögött az áll, hogy létre akartunk hozni egy olyan lehetőséget, ahol a hallgatók kipróbálhatják azt, amiről az egyetemen csak elméleti szinten hallanak. A beágyazott rendszerek világa tipikusan ilyen, hisz mindenki kap róla információt, de ezt gyakran nem tudja alkalmazni és működő eszközt fejleszteni, hisz az órarendbe ennyi gyakorlatot nincs lehetőség beiktatni. Mi alapvetően ennek a megoldását akarjuk segíteni, hisz ahogy a szakkör neve is mondja – Do It Yourself –, úgy gondoljuk, hogy az ember csinálva tudja megtanulni a dolgokat.

(Bori) A szakkör ötlete még januárban pattant ki a fejünkből Ákossal, és mivel én anno egy vívószakkörnek már alapító tagja voltam a BME-n, ismertem a rendszert, és tudtam, hogy ha megvan bennünk az elszántság, akkor minden segítséget meg is fogunk kapni a megvalósításhoz. A villanykari HK-val kezdtünk el tárgyalni, mivel leginkább a villamosmérnök és mérnökinformatikus hallgatóknak lehet érdekes az ötlet, és három hónap után, március 16-án el is fogadták az SZMSZ-ünket (Szervezeti és Működési Szabályzat – a szerk.). Onnantól fogva a VIK HK alatt működünk mint öntevékeny kör.

– Kik vagytok ti, és kik vesznek részt még a szervezésben rajtatok kívül?

(Bori) Pénzes Borbála vagyok, és jelenleg a BME GTK-n számvitel mesteren folytatom tanulmányaimat. A szakkör gazdasági alelnöke vagyok, így az adminisztratív és gazdasági tevékenységekben kamatoztatni is tudom a tanultakat.

(Ákos) Kocsis Ákos vagyok, villamosmérnöknek tanulok, jelenleg MSc-n. PLC programozással foglalkozok, így részemről kézenfekvő, hogy a szakkör segítségével megpróbáljam a hallgatók egyetemen szerzett tudását elmélyíteni.

(Bori) Rajtunk kívül persze még sokan vannak benne a szerveződésben: Adorján Flórával és Csonka Lóránttal együtt négyen vagyunk, akik jelenleg is folytatják a tanulmányaikat, rajtunk kívül a többiek pedig már valamilyen szakterület végzett mérnökei: ők Beszedics Gábor,  és Gyuris Lajos.

Jelenleg a szervezőgárdába is tagokat keresünk, nemrég csatlakozott így Novák Emil, aki a tanulmányait mechatronika szakon folytatja, de több BSc-s és MSc-s hallgatóval is beszélgettünk, hogy hogyan tudnának beszállni az operatív munkákba, így reméljük, hogy hamarosan még nagyobb lesz a csapatunk.

IMG_0288

– Honnan ered a DIY név?

(Ákos) Ott van egyrészről az, amit már említettem: ha magad csinálsz valamit, akkor azt jobban megtanulod, mintha csak hallgatnád, esetleg bemagolnád az elméletet: csinálva tanul az ember.

A másik dolog, ami miatt nekem eszembe jutott ez a név, hogy régen sokat rendeltem DIY Kiteket.  Talán infósok kevésbé találkoztak eddig ilyenekkel, mert ez inkább hardverközeli, de villamosmérnököknek ismerős lehet. Ezek olyan csomagok, amikben alkatrészeket tudsz együtt rendelni – például egy modellautóhoz vagy egy ledekből álló kockához – és a te feladatod, hogy ebből összerakj egy kész, működő tárgyat. Dokumentáció viszont nem tartozik hozzá (bár nyilván neten elrejtve mindent meg lehet találni, de az pont a lényegét veszi el), így csak képek alapján kell neked kitalálni, hogy hogyan áll össze, hogy terveznéd meg a vezérlését, hogy huzaloznád. Egy ilyen folyamatban pedig nagyon sok mindent lehet tanulni. Valami hasonló dolog lenne a szakkör célja is: úgy tanulni, hogy közben mi magunk rakunk össze egy működő dolgot.

IMG_7802

– Az SZMSZ elfogadása után rögtön egy öthetes kurzussal kezdtetek: mi volt a témája és hogyan épültek fel ezek az alkalmak?

(Ákos) Én az elejétől fogva egy komplexebb, mikrokontrollerek és szenzorok irányításával foglalkozó témát tűztem ki magam elé, de ennek a megszervezését nagyon nehéz lett volna kiviteleznünk a hátralévő időben. Azt beláttuk, hogy a foglalkozásnak még a pótlási hét kezdete előtt be kell fejeződnie, mivel a legtöbb hallgató olyankor már nagyon le van terhelve, és a vizsgaidőszakban nem tudnánk egy termet megtölteni: ezért döntöttünk úgy, hogy először egy augmented reality-s témát fogunk feldolgozni.

Ezt egyrészről nekünk is könnyebb volt is összehozni, másrészről könnyebb téma volt a résztvevőknek is, hisz csak egy kis AR ismeret, a Unity felületének ismerete és egy minimális programozói tudás volt szükséges hozzá. Az elméleti bevezető ennek köszönhetően rövid volt – bár a foglalkozáson amúgy is a gyakorlatot helyezzük előtérbe –, együtt átnéztük, ami elég ahhoz, hogy AR alkalmazást fejleszthessünk mobilra.

Az öt hét során arra volt lehetősége a résztvevőknek, hogy megismerjék a SketchUp modellezést, majd az ott alkotott modellt megtámogassák a Unity játék engine-nel, és végül egy olyan alkalmazást kapjanak, ami a mobiljukon egy képet beszkennelve aktiválódik és megjeleníti a BME Q épületének képét, amit 3D-ben körbe lehet járni. Ide nem egyenesen jutottunk el, volt közben több kitérőnk is: az egyik alkalmon például házat építettünk, amihez tartozott egy autó is. Ezt irányítani lehetett előre-hátra, jobbra-balra, és amikor a garázshoz közel értünk vele, akkor kinyílt az ajtó, és beparkolhattunk.

IMG_1244

– Hogyan zajlott egy alkalom?

(Bori) Mivel márciusban indulhatott el hivatalosan a szakkör, ezért már nem tudtunk teremigényt leadni a Schönherz-ben, és külső támogatót kellett szereznünk. Az evosoft Hungary Kft. szerencsére szívesen fogadta a kezdeményezésünket, és biztosították mind a termet, mind pedig tíz laptopot, amit azok a résztvevők használhattak, akik nem tudtak saját eszközt hozni. Így azóta is itt tartjuk meg a hetente megrendezésre kerülő alkalmakat.

Egy-egy foglalkozás másfél-két órás volt, és vezetett gyakorlat formájában zajlott: egy előadó mutatta és magyarázta a teendőket, a többi szervező pedig segített, ha valaki lemaradt, így mindig zavartalanul lehetett haladni a témával. Nagy örömünkre utána gyakran maradtak az érdeklődők beszélgetni, kérdezni, vagy akár csocsózni, szóval szerintem elég jó társaság alakult ki. Volt, hogy a vége után egy órát elbeszélgettünk csak arról, hogy mit hogyan lehetett volna még csinálni a hallgatók kérdései alapján. Persze, ez a rész már teljesen opcionális, és akit nem érdekelt vagy más elfoglaltsága volt, az szabadon elmehetett.

IMG_7590

– Ha valaki nem tud részt venni egy alkalmon, hogyan tudja azt pótolni?

(Bori) Tavaly is voltak ilyen esetek, és mindig meg tudtuk oldani a pótlást. Volt, hogy a hallgatóval megegyeztünk, hogyha bejön egy órával korábban, akkor gyorsan, kettesben az oktatóval átbeszélhetik az előző hét anyagát, de találkozhatnak akár az egyetemen is. A nyers vázlatot és az óra végére előállított munkát pedig minden foglalkozás végén ki is küldjük.

– Mivel készültök az idén szeptemberben induló foglalkozásokra?

(Ákos) Idén már tíz hetesre tervezzük a szakkört, és ez alatt egy komplex rendszertervezési feladatot fogunk együtt megoldani: egy tank teljes vezérlését valósítjuk meg Raspberry Pi-jal és különböző szenzorokkal, motorokkal. Ezt támogatni fogjuk egy mobilalkalmazással és/vagy egy webszerverrel is. Mindehhez már rendelkezésre áll a 11 tankmodellünk és minden más szükséges eszköz is, és mivel mi már foglalkozunk velük, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy nagyon érdekes témában próbálhatják majd ki magukat a résztvevők.

(Bori) Lezárásként még gondolkodunk azon, hogy egy versenyen is részt lehessen majd venni, mindenkinek a saját tankjával, de ezzel kapcsolatban még sok terveznivaló van. Ami viszont biztos, hogy idén fogunk egy megnyitó alkalmat tartani a Schönherz Kollégiumban, 2017. szeptember 5-én: itt már egy teljesen funkcionáló tankot fogunk bemutatni, megmutatjuk, meddig  jutottunk el a tíz hét végére.

IMG_7706

– Mikor és hol lesznek az idei alkalmak?

(Bori) Az egyetem második hetén fogunk kezdeni, hogy idén se lógjunk bele a vizsgaidőszakba. A pontos dátum még nem biztos. Az előző félévben hétfő esténként gyűltünk össze, de akkor is a résztvevőkkel és az ő ZH sávjaikkal, órarendjeikkel egyeztetve állapítottuk meg a napot. Most annyi a biztos egyelőre, hogy nem csütörtökön (az egyetemi bulik miatt) és nem pénteken lesz (a hazautazók miatt) – ezek legfeljebb ünnepek miatt elmaradó alkalmak pótlásakor kerülhetnek elő.

Mivel a schönherzes termek általában túlterheltek, és a külsős tagok bevitele is problémásabb, főleg úgy, hogy mi magunk, rendezők se vagyunk kollégisták, ezért úgy döntöttünk, hogy helyszínül továbbra is az evosoft Hungary Kft.-t fogjuk választani. Ez annyi nehézséggel jár, hogy minden alkalom előtt íratnunk kell egy jelentkezési ívet, és az alapján adjuk le a portán a résztvevők listáját. Persze, ha bárki lemarad az itteni jelentkezésről, lehetőségünk van mindent a helyszínen is megoldani.

– Kiket vártok a szakkörre?

(Bori) Mindenkit várunk, szaktól és kortól függetlenül: BSc-s és MSc-s hallgatókat is szívesen látunk. A mostani tematikára igaz, hogy egy kicsit előrébb kell lenni a tanulmányokban, legalább az alapozó tárgyakban tanult ismeretekkel rendelkezni kell, és képesnek kell lenni rendszerszinten gondolkozni, de ez általában nem szokott problémát okozni, mivel elsőéves hallgatók (hasonlóan a többi schönherzes körhöz) ide se tudnak még idén csatlakozni.

Előző félévben a résztvevők közt volt infós és villamosmérnök, de jött gazdaságis, HR-es és orvosis hallgató is. Az idei kurzus talán egy kicsit nehezebb lesz, mint az AR-es, de a végén a sikerélmény is nagyobbnak ígérkezik: a téma miatt pedig az informatikusok mellett villamosmérnököknek, de akár gépészeknek is jó szívvel ajánljuk.

(Ákos) Az előző évben 15-20 résztvevő volt, aki az elejétől a végéig részt vett minden alkalmunkon. Idén a robotok száma miatt 20 ember körüli létszámra számítunk, így két fő tud majd együtt dolgozni, de felső határt 40 embernél húzzuk meg. Ekkor már, hogy négy ember munkáját összehangoljuk, megpróbálunk valamilyen agilis fejlesztést is belecsempészni a dologba. Persze itt nem kéthetes iterációk lesznek, hanem egy alkalom során kerül majd sor minden ceremóniára.

IMG_7588

– Mik a hosszútávú terveitek? Ilyen rendszerben akarjátok folytatni a szakkört a jövőben is?

(Bori) Szerintem a most kialakult ütemtől nem fogunk eltérni egy darabig: minden félévben egy témát dolgoznánk fel 5-10 hétben, attól függően, hogy mennyi lehetőség van benne. Az öt rész nagyon tetszett a résztvevőknek, a tízről pedig úgy gondoljuk, hogy még jobb lehet egy hosszabb témára: erre jobb ívet lehet felépíteni, és A-ból B-be eljutni úgy, hogy nem ugrálunk a témák közt. A húsz hetes képzéssorozatot két félévre szétbontva már soknak éreznénk: egyrészről nehéz lenne, ha valaki csak fél évet tud járni, másrészről az is könnyen előfordulhat, hogy unalmassá válik.

(Ákos) Témából több is van a tarsolyunkban, mind öt, mind tíz hetes alkalomhoz: szeretnénk például követni a mikrokontrolleres vonulatot, és ezek között lennének AR-es félévek, mivel úgy vettük észre, ezt nagyon élvezték a résztvevők. Ide ráadásul előszeretettel várunk építészeket és gépészeket is, hisz egyrészről őket is érdekelheti, másrészről a SketchUp és hasonló modellező eszközök ismerete nekik is hasznos lehet.

– Milyen tapasztalatokkal lettetek gazdagabbak az első szakkör után, mit szeretnétek a jövőben máshogy csinálni?

(Ákos) Nekünk is elég jó tanulópénz ez a kurzus, hisz vezetői ismereteinket és szakmai tudásunkat is fel tudjuk mérni, ezeket kell használnunk, hogy valamilyen irányt jelöljünk ki a diákok számára. Hogy ezt hogyan lehet megtenni, és hogy érdemes egy alkalmat lebonyolítani, az néha a csapaton belül is okoz nézeteltéréseket, de mindent át tudunk hidalni, és ezért tudunk a mai napig is működni.

(Bori) Hogy ezt megkönnyítsük, és mi is hamarabb visszajelzést kapjunk, minden óra végén ki szoktunk osztani egy oktatásértékelőt, amin pontozhatják a résztvevők, hogy hogy érezték magukat, milyen volt az óra, mennyire elégedettek az előadóval. Ezeken szerencsére mindig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, és az öt hét letelte után is sokan kérdezték már rögtön, hogy mikor lesz meg a következő tematika, mert várják. Ez volt a legjobb visszajelzés, amit kaphattunk, főleg azért, mert szerintem a fiatalokat a sok teendőjük mellett nehéz összefogni egy ilyen szakkörre – ők pedig mégis rögtön bevállalták volna már következő félévre is.

(Ákos) Néhányan írtak szöveges visszajelzést is az oktatásértékelő lapra, és ott azért néha előjön olyan dolog, amin lehet javítani. Sokaknak például a C# függvények megírása túl gyors, főleg hogyha az előadó sok gyorsbillentyűt használ. Ez például egy olyan dolog volt, amin utána változtattunk.

IMG_7712

– Ha valaki érdeklődik a kurzussal kapcsolatban, hol tudja követni az eseményeiteket és hol tud veletek kapcsolatba lépni?

(Bori) A VIK-es hallgatók a HK oldalán már találkozhattak velünk, ott megtalálható a tematikánk is, de a leggyorsabb és legmegbízhatóbb forrás a Facebook oldalunk lesz, ahol mindig beszámolunk az aktualitásokról. Itt tudtok nekünk írni is, ha kérdések van, a jelentkezésre pedig e-mailen keresztül van lehetőségetek.

Hogyha valaki több információt szeretne megtudni, vagy érdekli őt a szakkör, akkor ajánljuk neki, hogy látogasson el 2017. szeptember 5-én a Schönherz Kollégiumban rendezett megnyitó alkalmunkra: ez mindenki számára nyilvános, találkozhattok velünk, szervezőkkel, és megnézhettek egy elkészült mintát a tankról is, amivel a félévben dolgozni fogunk.

Végezetül szeretnénk még köszönetet mondani a villanykari Hallgatói Képviseletnek, amiért lehetővé tették, hogy a segítségükkel megvalósulhasson ez a szakkör, Várady Péternek, hogy lehetőséget biztosított nekünk, hogy az evosoft Hungary Kft.-nél tartsuk az alkalmainkat, valamint minden szervezőtársamnak, hogy segítettek nekünk az idáig vezető úton.

IMG_0130

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..