Felkerülünk az e-sport világtérképére!

Március végén a felújításra kerülő stadionok mellett egy újabb jelentős „sportoszlop” emelkedik ki Budapest látképén. Megrendezésre kerül ugyanis a V4 Future Sports Festival, ami az első, hazánkban tartott, világszínvonalú e-sport rendezvény lesz. Egy ilyen esemény már nagyon régóta váratott magára, hiszen ha csak a környező országokat nézzük, Románia, Ukrajna, Szerbia és Lengyelország is régóta aktívan biztosít helyszínt jelentős e-sport rendezvényeknek.

A rendezvény nevéből is jól tükröződik, hogy a versenyekre jellemzően a visegrádi országokból (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) várják a részvevőket, legyen szó nézőről vagy versenyzőről. A rendezvény jelentőségét tovább növeli, hogy a versenyek során 1 millió eurós összdíjazás kerül majd kiosztásra.

A szervezők a V4 névhez híven négy játékot választottak ki, amik esetén már jól látható, kik vesznek majd részt a három napos offline megmérettetésben. Ezek pedig a League of Legends, a Clash Royale, a FIFA18 és a Counter Strike: Global Offensive. Minden versenyszámban 1-1 spot jutott minden visegrádi országnak, melyet a hazai online kvalifikációk után a nemzeti döntőben nyerhettek el. A V4 offline döntőjében pedig a sportág jelentősebb külföldi csapataival/játékosaival mérkőzhetnek meg. Említésként elég, ha a CS:GO-t nézzük, ahol a jelenlegi világelső Faze Clan is ellátogat ide, de a másik három vendég is a legjobb 25 csapat között található. Jelentős szempont a sztárvendégek esetén, hogy minden csapatban megtalálható V4 országból származó játékos.

A rendezvény értékét tovább növeli, hogy a rendezők nem csak egy hatalmas LAN élménnyel szeretnék megörvendeztetni az ellátogatókat. Különböző hagyományos sportokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, illetve cosplay versenyeken vehetnek részt. Találkozhatnak számos új, a jövőben meghatározó jelentőségű sportággal. Szakkonferencián keresztül kereshetik a szakértőkkel az e-sport és a hagyományos sportolás közötti kapcsolatot, az esetleges szükséges egyensúlyt. Azok, akikben a napközben átélt élmények után is marad lelkesedés, esténként koncerteken is részt vehetnek.

A V4 Future Sports Festivallal kapcsolatban pedig a legkellemesebb hír, hogy a részvétel teljesen ingyenes, csak egy előregisztrációra van szükség, amit itt tudtok megtenni. A visszaigazoló e-mail után már csak várnotok kell. Habár a rendezők jelezték, hogy ez nem jelent biztos részvételi lehetőséget, egy kis szerencsével a rendezvény előtti hetekben értesítést kaphattok  a lehetőségeitekről.

Találkozzunk ott minél többen! Előre is jó szórakozást kíván a szerkesztőségünk!

JarJar

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..