Azóta nem aludtam egy jót, hogy elkezdtem az egyetemet

Bár a címben foglalt állítás nem feltétlenül igaz, azért vannak olyan dolgok, amiket tényleg nem csináltam, mióta az egyetemre kerültem mint gólya. Lehet, hogy ezek nagy részét saját lustaságom miatt hagytam ki – a kollégiumi közélet gyakran még alkalmat is biztosított volna rá –, de főleg az első évben nagyon nehéz időt szorítani mindenre, amit akarunk.

Ha tehát még a nyarad élvezed, és egy igazi bakancslistát készítesz arról, hogy mit ne hagyj ki első (vagy sokadik) VIK-es féléved előtt, bátran vedd bele ezeket!

Online játék a haverokkal

Online játék a haverokkal

Ezen aztán sokat lehet vitatkozni, hisz mi másra lenne lehetőség a Villanykaron, mint esténként valamilyen játékkal elütni a tanulásra szánt időt?

A gyakorlat valahogy mégis azt mutatja, hogy miután beindul a vizsgaidőszak, valaki lesz a duóból / squadból / raidből, aki nem ér rá, mert tanul (ami a BME-n nem játék), és egyre ritkábban találkoztok az online térben.

Idén odáig jutottam, hogy amikor karácsony tájékán végre sikerült időt találni a kedvenc multis játékomra a haverokkal, a Steam mellékesen közölte velem, hogy legutoljára január 28-án játszottunk – úgyhogy azt ajánlom, a nyáron még mindenképpen üljetek össze egyszer egész estére csapatni valamit!

Fürdés

Na, nem arról van szó, hogy nem találkozok vízzel – azt még a kolisok (vagy legalábbis a szobatársaik) se bírják huzamosabb ideig.

Hacsak nem vagy olyan különösen szerencsés, hogy nem koliban vagy olcsó albérletben laksz, akkor a rendes, kádban, ülve történő fürdéstől egy időre valószínűleg búcsút fogsz mondani.

Még ha a lehetőséged meg is lenne, akkor is általában úgy érzed majd, hogy nem éri meg az időbefektetést, és gyors zuhannyal letudod az egészet. Ha tehát általában szereted magad kényeztetni egy hosszú, Lush fürdőgolyós ázással, akkor még most tedd meg.

Találkozni a gimis osztállyal

Mi a francért találkoznál velük, mikor épp most fejeztétek be a gimit, és örülsz, hogy végre van pár szabad perced nélkülük?

Ez egy teljesen normális reakció, de az is igaz, hogy bármennyit is fogadkoztok, hogy egy / öt év múlva (az osztály összetartásától függően) találkozni fogtok, biztos, hogy az egyetem alatt senkinek se lesz magas prioritású feladata ezt megszervezni.

Ha nem figyelsz, akkor könnyen azon kapod magad egyetem végére, hogy egyszer se gyűltél össze az osztályoddal az évek alatt, feleleveníteni a cikis élményeket, amiket együtt éltél meg velük. Úgyhogy ha még úgy is érzed, hogy csak épp most váltatok el, azért ülj össze még velük szabadidődben egyszer egy sörre!

Biciklizés

Biciklizni

Erre se lehet mondani, hogy az egyetem nem támogat benne, hisz a Schönherzben is van kerékpáros kör (bár most épp kicsit parkolópályára álltak), és BME szinten is eljárhattok tekerni más karok hallgatóival.

Én azonban úgy tapasztaltam, hogy ezzel a hobbimmal (együtt a túrázással, kirándulással), Pestre felköltözve sokkal kevesebb időt töltöttem, mint vidéken.

Ha teheted, használd ki az egyetem és a főváros lehetőségeit, de ha nem bízol magadban, legalább egyszer tekerj még egyet a nyáron!

Szórakozásból programozni

Legyen szó egy négyzet területének kiszámolásáról vagy egy konzolos aknakeresőről, szerintem sokan vannak, akik azért választották ezt a kart, mert gimiben lenyűgözte őket, mennyi mindent meg lehet oldani programozással.

A sok házi, beadandó, ZH közt azonban a „hobbiból” könnyen „munka” lesz, és az ember már csak akkor nyitja meg kedvenc fejlesztőkörnyezetét, amikor egy határidő közeleg.

Azt nem kell mondanom, hogy ez szakmailag se jó, hisz az ember a legtöbbet a saját szívéhez közel álló hobbiprojektekből tanulhatja, de nyilván a lelkesedést is elég hamar el lehet így veszíteni.

Ha úgy érzed, korábban sokkal többet programoztál, vagy csak félsz, hogy elfelejted, milyen ezt szórakozásból csinálni, akkor még pont van pár heted, hogy kitűzz magad elé egy célt és megvalósítsd a kedvenc nyelveden!

Könyvet olvasni

Könyvet olvasni

A legelső dolog, amit elhagy az ember az egyetem mellett, az az olvasás.

Nagyon sokakban persze ez alapból kínos kérdés, de maradjunk annyiban, hogy ha valaki talál egy neki tetsző stílust, könyvet, akkor az olvasás igenis jó hobbi lehet – arról szerintem nem kell meggyőznöm senkit, hogy mi, az újság szerkesztőségénél pedig még hasznosnak is gondoljuk.

Akár csak a kötelezőkön szenvedted eddig végig magad, akár élvezettel olvastál annál többet is, a nyár hátralévő részében végezz még egy könyvvel, mert a sok tanulnivaló mellett hirtelen azon kaphatod magad, hogy már csak az Impulzust van időd minden hónapban átlapozni (természetesen), mást pedig már nem veszel a kezedbe.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..