Amikor mosolygok rád

- Ismerkedj meg a Barátaimmal - tolom be beszélgetőtársamat egy Szoba 
ajtaján jobb vállát bal kezemmel fogva. Vállamat az ajtófélfába ütve 
elékerülök néhány megnyújtott lépéssel, ahogy megáll az ajtótól néhány 
lépésnyire, s szembefordulok vele egyik karomat a Telefon és a 
Kapacitancia, másikat az Emitter és a Rekurzió nyakába téve, nem 
mintha őket jobban szeretném, ők voltak a legközelebb. 
Beszélgetőtársam csak pislog, mint a béka. Közel áll még hozzám a 
Xiphophorus, a Számítógép, a Kereszttábla és az Állapotdiagram. Nagyon 
sokan vagyunk. Barátaim folyamatosan társalognak valahol mindig 
felnevetve. Az arcomon hátrafele büszkeség, előrefele bátorítás 
mosolya. A beszélgetőtársam még pislog egypárat, majd kiszalad a 
szobából. Én meglepődöm, aztán elkeseredve egész a mellemig ejtem a 
fejem. A szemem csukva van. Nem is értem, mit érzek, csak mélyeket 
sóhajtok csukott szemmel, lehajtott fejjel, vállon nyugvó karokkal. A 
hónom alatti ín feszül. Szél fújdogálta rozoga keresztre szögelt bűnös 
helyébe képzelem magamat.

1999.02.08.

Megjelent az Impulzusban (a BME VIK HK lapja) 2000. IX. 21-én.