Vasárnap délután, Fehérvár

  Még nem indul a buszom. Csak úgy elindulok a város felé. Már 
tél van és rövidek a nappalok... hó azért nincs az utcán. A park 
melletti csámpás úton battyogok. A sötétedő tiszta légből 
nagyokat szippantok. Beérek az üzletek közé. Az emberek szembe 
jönnek, de nincs pénzük. Elhozták a kislányukat is. Nekem sincs 
kedvem a kirakatot nézni. Inkább a nemrég felújított utcát. Még 
szépnek tűnik. Bátortalan gyerekek próbálnak huncutkodni a 
kútnál, de ők sincsenek olyan hangulatban. Mosolygok magamban - 
rájuk nézve.
  Most veszem csak észre, hogy a templomtorony... milyen 
figyelmes! Arccal a Napnak fordult, hogy most, mikor vízszintesen 
világít, pont akkor pillanthassam meg. Egy tudattalan égitest 
festménye. A Nap dobogó szívvel trafál bele vörös sugaraival. 
Visszanézek a művészre. Nem bánt most. Szelíden egy villogó zöld 
plecsnit fröccsent a szemembe; hogy sokáig láthassam jámbor anyai 
mosolyát.
  Sötét háttérben sötét lovasszobor! És kidíszítették az utcát. 
Fenyőgallyak, kis lámpák pihennek a levegőben. Jólesik - hisz 
mindjárt itt a szülinapom. MINDEN ÉS MINDENKI SZERET!
  Örömömben úszva fordulok jobbra vagy balra. Lehet, hogy előre 
megyek tovább.
  És mindjárt hazamegyek a busszal.

1998 decemberében született meg a mű az agyamban.
1999. március 10-én írtam le először (emlékezetből).
2000. március 14-én kiegészítettem pár dologgal, amit akkor 
kifelejtettem.