Veszedelem a sötétségből

Az ég, melyre máskor felnézel, és azt gon-
dolod, ez maga az átlátszóság; ez az, ami
ott van a fák lombja mögött, a felhők
mögött, és minden mögött, ami eltakarja.
Az ég, ami máskor oly biztos pont,
még ha szédülsz is, elárulja, merre van
fent, és merre van lent; a biztos pont,
ami ott van feletted is és a messzi
földön élő emberek felett is éppúgy.
Mindannyiunk közös burka, az ég;
melynek nemhogy titkai nincsenek, de
elárulja a titkokat, az eső közeledtét, a
szelet, és még ki tudja, mennyi mindent
a csillagaival.

Bizony ez az ég most úgy tűnik,
megcsal téged, és őszintesége cáfolatára
hatalmas dübörgő rémségeket rejt; ahelyett, hogy
megvédene, mintha maga is megsza-
kadna, s egy iszonyatos rianás ha-
sítaná végig horizonttól horizontig,
hogy aztán ránk szabaduljanak az
égbolton túli még felfedezetlen világ
ki tudja, miféle borzalmai.

***

Dehát mitől félsz? Már többször túlélted.
Legfeljebb most meghalunk. Nem fog fájni.
Ugye?

***

Hiába nézed, a villanás csak a szemedet
kápráztatja. Hiába hallgatod, merről jön e
rémület, mert a zengés körülvesz, és beke-
rítve érzed magad. Csak összehúzod magad, és
hallgatod a tudós emberek beszédét, akik
természeti jelenséggé próbálják bagatelizálni e-
lőtted az egészet, de csak azért, mert
különben ők is félnének; különben ők is
félnének!

Skrabák Csaba, Mór, 2001. március 11.