Kölcsönkönyv-hasonlat

Képzeld el, hogy a barátod elolvas egy könyvet, majd ez után kölcsönadja azt neked! Ekkor még nem árulja el, hogy miről szól.

Te elkezded olvasni ezt a könyvet. Egy igen szimpatikus embert mutat be, akinek rosszul alakul a sorsa. Mikor a könyv felénél tartasz, épp kritikus a helyzet. A hős vagy kínos halált hal a regény végére, vagy pedig elnyeri méltó jutalmát, és boldog vége lesz. A kettő között a puszta szerencse dönt, legalábbis a történet szerint. Te nagyon nem szeretnéd, ha meghalna ez a hős, mert az első fejezetekben leírtak alapján rokonszenvezel a személyével.

Tegyük fel, hogy hiszel egy mindenhatóban, aki meghallgat, ha fohászkodsz hozzá, és belátása szerint teljesíti hozzá intézett kéréseidet. A kritikus helyzetnél tartasz az olvasásban, amikor leteszed a könyvet, és elkezdesz imádkozni, megkéred a mindenhatót, hogy a történet folytastásában a szerencse álljon kedvenced mellé.

Ez után végigolvasod a könyvet, boldog vége lesz. Amikor visszaadod a barátodnak, aki már korábban olvasta, megkérdezi tőled:

- Ugye, milyen frankó, hogy végül jól alakult a... a minden?

A filozófiai kérdésem a következő: hiszed-e, hogy értelme volt imádkozni, vagy azt gondolod, ostobaság, mivel a könyv már korábban jött ki a nyomdából, és úgysem változhatott meg, miközben olvastad?

Szerintem ilyen esetekben valóban hatalma van a mindenhatónak. A valóság szerintem nem olyan dolog, ami az idő minden pillanatában teljes egészében meghatározott. A valóságnak általában csak az a része rögzített, amit érzékeltünk is. Csak ezekre igaz a következetesség és minden fizikai törvény. A többi vagy kialakul egy későbbi érzékelés alkalmával, méghozzá a fizikai törvények alapján, vagy örökre mindegy marad. Ezeket az eseteket általában hatékonyan lenyisszantja Occam borotvája, bár sosem tudhatjuk előre, hogy később nem fedezzük-e fel valami következményüket, és ezáltal az eseteket magukat.

Nem véletlenül tettem be a barátod utólagos véleménynyilvánítását a példám végére. Azt mondhatnád, hogy mivel a könyvet a barátod már olvasta, és tudja, mi a vége, ő már érzékelte a történet valóságos végét, tehát hiába imádkozol, az lesz a vége, amit ő olvasott benne. Csakhogy az, hogy ő mit olvasott, az egészen addig nem rögzített, míg el nem árulja neked, hiszen te csak ekkor érzékeled. Tehát ha mondjuk a mindenható úgy gondolja, hogy nem hallgat rád, és mégis rossz vége lesz a könyvnek, akkor ennek megfelelően a barátod is azt fogja a neked mondani, hogy:

- De kár, hogy ilyen szomorú a vége!

Nem ilyennek látod a világot? Én egyedül azt cáfoltam, amit nem látsz belőle. Szándékosan pont azt. Az a mindanható világa. Általános esetben.

Sokan csodatételért imádkoznak. Ahhoz azonban igen jól kell imádkozni, mert csodát a mindenható igen ritkán tesz. Mondjuk csak isteni vasárnapokon. A többi, isteni hétköznapokon pedig ezeket a dolgokat alakítgatja. Ha egyszer úgysem látta senki, miért ne alakítsa úgy, ahogy ő akarja? Csak arra kell vigyáznia, hogy ne mondjon ellent a fizikai törvényeknek, de utólag úgyis meg lehet mindent magyarázni. Csoda olyankor történik, amikor sehogy sem sikerül az istennek összeegyeztetni az akaratát a már rögzített valósággal, és utólag belepiszkál olyasmibe, ami már végleges volt.

Mór, 2003. aug. 18.