A professzor

Hétfőn nyolc órakor került adásba a BSTV új beszélgetős műsora A professzor. Oláh Ákos, a műsor főszerkesztője, először Veszely Gyulát látta vendégül, hogy megvitassák a legendás egyetemi oktató pályafutását, és hogy betekintést adjanak abba, ki is ő az egyetemi tanári szerepén túl. A professzor első része hétfő este óta folyamatosan megtekinthető a BSTV honlapján, az első három-négy napon körülbelül ezren tekintették meg. Hogyan jutott el A professzor az ötlettől a tizennégy héten át futó sorozat megvalósulásáig? Miről is szól pontosan ez a műsor? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Oláh Ákossal.

Már régebbre nyúlik vissza az ötlet, hogy szűkség lenne egy beszélgetős műsorra, ami „komoly a témájában, színvonalában emelkedett”. Erre az előző években még a Budavári Schönherz Stúdió sem állt készen, valamint az igény sem volt igazán meg rá. Négy-öt hónappal ezelőtt azonban egy beszélgetésen a BSS vezetőjével, Szadai Mátéval, és a BSS főszerkesztőjével, Kiss Dáviddal, újra felmerült az ötlet, és úgy döntöttek, hogy belevágnak a megvalósításba.

Maga az, hogy a műsor a egyetemi oktatókról szóljon, onnan jött, hogy „ebben az embertömegben, akikkel körül vagyunk véve, ők azok akikkel valóban érdemes leülni beszélgetni”. Ezután következett a villanykar vezetésével a kapcsolatfelvétel, amikor egy újabb támogatója lett A professzornak Dallos Györgyi személyében, aki a kari kommunikációért felel. A műsor egyre inkább kezdett konkretizálódni: a cél, hogy a neves oktatókról az őket nem ismerők is képet alkothassanak,,betekintést nyerhessenek a kutatási eredményeikbe, szakmai pályafutásukba, láthassák azokat a példamutató életutakat, amiket bejártak. Az útmutatásra pedig szükség van, hiszen egyre kevesebben követik ezt az utat, de talán A professzor buzdíthatja a kar tanulóit, hogy megtalálják ezeket a pályákat.

prof

Ákos az adás előkészítésénél először negyvenhat feljegyzést készített arról, hogy kik lehetnek azok a vendégek, akiket érdemes lehet meghívni. Többüket hallás alapján ismerte, vagy utánanézett a villanykaron zajló jelentő kutatásoknak, és így akadt a nevekre. A végleges listába, amit a karral közösen alakítottak ki, végül többnyire professzor emeritusok kerültek be. Maguk az interjúk témájukban is többfélék, ahogy a professzorok is: van, akit az oktatással kapcsolatos teljesítménye miatt mutatnak be, van, akit a szakmai teljesítménye tesz érdekessé, és van, akinek a munkája a mérnöki munka menedzsmentjében, annak megszervezésében teljesedett ki. Az is cél volt, hogy a bulvár témákat lehetőleg kerüljék, hiszen a műsor értékét nem csak a nézőszáma fogja meghatározni. A cél, hogy valóban úgy ismerjük meg a kiválasztott professzorokat, ahogy bárki tehetné egy személyes beszélgetés során.

A visszajelzések mind azt tanúsították, hogy A professzor izgalmas és tanulságos. Ugyanúgy nyitottak voltak a rá a kollégisták, a kar hallgatói, de ezen túl mások is, hiszen nyilván, ezek a jelentős karriert befutott szakemberek nem csak a villanykar számára lehetnek érdekesek.

Bár most még csak az első adás futott le, de a lehetőség nyitott a folytatásra. Azt már említettem, hogy először negyvenhat ember volt esélyes az adásba kerülésre, ezt sajnos kénytelenek voltak szűkíteni a szerkesztők. A professzor emeritusok között még sok érdekes személyiséget lehet találni, de érdemes lehet nyitni a fiatalabb egyetemi tanárok felé is, de az elért pozíciójuk, a velük szemben fennálló követelmények miatt, figyelemreméltóak. A legfontosabb, hogy akik bemutatásra kerülnek, mind olyan egyéniségek legyenek, „akiknek a karizmája, a személyisége mind visszaadja a kari hangulatot, az egyetemi légkört”. Itt érdemes említeni az egyetemi történetekből visszaköszönő Csurgayné Ildikó nevét, vagy a nem annyira szorosan a karhoz tartozó, de annak mégis szerves részét képező Härtlein Károly és Orosz László nevét.

Közelebbre tekintve viszont, jövő hétfőn is jelentkezik A professzor. A csütörtöki BSS adásban történt meg a következő vendég nevének bejelentése, aki Berta István lesz, a Villamos Energetika Tanszék professzora.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..