3 játék, aminek Google kellett a megértéséhez

Transistor játék

Vannak játékok, amiknek már alig várjuk a befejezését, hogy lássuk, hova jut el a történet, és vannak olyanok, ahol inkább azt szeretnénk, hogy sose legyen vége. Létezik a kettőnek keveréke, amikor akarjuk is, hogy vége legyen, meg nem is – és ott a negyedik csoport, amire most ki szeretnék térni: amikor végignézve a játék utolsó jelenetét csak annyit tudunk mondani, hogy „mi van?”.

Ugrás a cikkre!

„Szelfizz olyannal, akinek nem fér be a jelmeze az ajtón!”

– Feladat a MondoCon szelfi kihívásából 30 másik, hasonló feladvány közül.

Már a Nyugati Pályaudvarnál felszállt a buszra egy Doctor Strange-nek öltözött ember, így tudtam, hogy nem fogom eltéveszteni a Hungexpóba vezető utat, elég csak őt követnem. Aztán a Deákon Benedict Cumberbatch nyomaiban átszálltam a rossz irányba menő metróra, amit ő is (és így én is) csak pár megálló után vettünk észre.

MondoCon cosplayer

Ugrás a cikkre!

Gamer képzés indul a BME-n

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara a tavalyi évben elindította Magyarország első, e-sportokkal foglalkozó egyetemi tantárgyát, a BME pedig le van maradva. Jövőre azonban minden lehetőségünk meglesz rá, hogy kövessük őket: ugyanis a mi egyetemünkön is elindul felmenő rendszerben a gamer képzés.

Bár a hivatalos felvételi ponthatárok még nem születtek meg hozzá, a mintatanterv már készül, és valószínűleg a szeptemberben felvett gólyák közül véletlenszerűen válogatják majd ki azokat, akik az új képzés első évfolyamát fogják alkotni. Ők lesznek azok a szerencsések, akik Magyarországon elsőként Gamermérnöki diplomával léphetnek ki a munkaerőpiacra.

Amíg ez meg nem történik, sajnos nem lesz semmilyen információnk arról, hogy a céges világ mennyire fogadja majd örömmel az új értelmiségieket, úgyhogy addig csak abból tudunk kiindulni, hogy végignézzük az oktatásban részt vevő tanszékek terveit.

Gamer képzés indul a BME-n

Ugrás a cikkre!

Felkerülünk az e-sport világtérképére!

Március végén a felújításra kerülő stadionok mellett egy újabb jelentős „sportoszlop” emelkedik ki Budapest látképén. Megrendezésre kerül ugyanis a V4 Future Sports Festival, ami az első, hazánkban tartott, világszínvonalú e-sport rendezvény lesz. Egy ilyen esemény már nagyon régóta váratott magára, hiszen ha csak a környező országokat nézzük, Románia, Ukrajna, Szerbia és Lengyelország is régóta aktívan biztosít helyszínt jelentős e-sport rendezvényeknek.

Ugrás a cikkre!

A legmenőbb top-level domain

A pótlási héten és a vizsgaidőszakban az egyetemistákra leselkedő legnagyobb veszély egyértelműen egy addiktív, szórakoztató és egyszerű böngészős játék lehet: 2015 tavaszi félévében egy kedves hallgató végig is posztolta az Agar.io-val az összes VIK-es Facebook csoportot, hatalmas károkat okozva mindenki tanulmányaiban. Ha ez nem lenne elég, az .io játékok azóta megállíthatatlanul terjednek, és bármilyen stílusnak is vagy a rajongója, garantáltan el tudsz velük tölteni 6-8 órát egy vizsga előtti este.

Agar.io

Ugrás a cikkre!

No Man’s Sky – Szoftlab 3 a való életben

Emlékszem a harmadik félévemre, amikor a Szoftlab 2 után ismét magam választhattam ki a házim témáját, mint anno még gólya koromban. Természetesen azonnal jelentkeztem valami menő játék készítésére, amiben blokkokat kell tologatni, logikázni. Bár tudtam, hogy minden évben 30 évfolyamtársam választja ugyanezt, úgy éreztem, ha most belerakom minden tudásomat, valami különlegeset fogok tudni alkotni. Nagyjából ezt gondolhatta Sean Murray is, amikor kitalálta a No Man’s Sky koncepcióját.

Ugrás a cikkre!