Tudományos Diákköri Konferencia

Ma, november 16-án, kedden oktatási szünet van. Ezt mindenki tudja, és talán még azt is, hogy a TDK miatt, de mi is az a TDK? Miért van miatta oktatási szünet? Hát azért, hogy te is inspirációt meríthess hallgatótársaid kutatási eredményeiből. Kedvcsinálónak Dr. Vörös Andrást, a VIK friss mestertanárát kérdeztük, akiről nyugodtan állítható, hogy fekete-öves TDK konzulens.

Ugrás a cikkre!

Kutatók Éjszakája 2020

Péntek délután ismét részt vehetsz a Kutatók Éjszakáján, bár idén csak virtuálisan. Ennek köszönhetően lehet, hogy az egyik pillanatban még egy SOTÉs előadást hallgatsz a mesterséges intelligencia jövőjéről az orvoslásban, majd “leugrasz” Szegedre, hogy a philematológiáról, vagyis a csókolózás tudományáról tanulj. 

Összegyűjtöttem néhány előadást, hátha így a 12. hét hajrájában szeretnél egy kicsit kikapcsolódni.

Ugrás a cikkre!

Válságban a Braille-írás?

Néhány évvel ezelőtt egy forró nyári napon egy tanulmányi kirándulás során észrevettük, hogy a római kori romok táblái esztétikus fekete fémből készültek, és még Braille-írással is el voltak látva. Egy dologgal azonban nem számoltak a feliratok készítői: egész nap tűzött a Nap a feliratokra, ezért annyira felforrósodtak, hogy versenyeznünk kellett, ki bírja tovább a kis pontokon tartani az ujjait.

Nekünk ez csak egy játék volt, ellenben sok gyengén látó vagy vak ember számára ezzel elérhetetlenné válhat a rajtuk lévő információ. A napokban belefutottam egy cikkbe, ami bemutatja, hogy mit jelent egy látássérült számára, hogy a Braille-írásnak köszönhetően képes olvasni, sőt majdnem olyan sebességgel, mint mi a síkírást.

Ugrás a cikkre!

Bruderhof

Hallottál már olyan közösségről, ahol nincs munkanélküliség, se adósság, és mindent biztosítanak neked, ellenben fizetést sem kapnál? A Bruderhof tagjai így élnek. A mélyen keresztény vallású közösség tagjai nem birtokolnak egy tárgyat sem, minden köztulajdon, beleértve a pénzt is. Naponta egyszer összeülnek mindannyian imádkozni, naponta többször pedig együtt esznek a közös étkezőben.

Első hangzásra egy szektának hangzik, ahonnan nehéz kilépni, hiszen senki sem rendelkezik saját pénzzel. Azonban ez nem teljesen igaz. Kérhetnek pénzt, ha elhagyják a közösség területét, hogy barátokkal találkozzanak, vagy ha elmennének egy hétvégi kiruccanásra. Bár kíváncsi lennék, hogy vannak-e olyan tagjai, akik ezt kihasználva minél többször elhagyják a közösség falait.

Ugrás a cikkre!

Pénzbírságra számíthatnak a hallgatók a vészhelyzet előtt kivett könyvekért

Pénzbírságot kapnak a hallgatók a vészhelyzet előtt kivett könyvekre

tl; dr: Ha van nálad múlt félévben kivett könyvtári könyv, sürgősen vidd vissza, mivel 2000 Ft-os késedelmi díjra számíthatsz könyvenként.

A vészhelyzet bejelentésével a kollégistáknak rohamtempóban kellett költözniük, először csak csomagok nélkül, majd jöhettek vissza az összes holmijukért igen szűkös határidővel. A fejvesztett pakolás közepette nem mindenki tudta elvinni minden személyes tárgyát, nem minden tudott visszatalálni gazdájához. Személy szerint 2 könyvet ejtettem fogva majd’ fél évre, az egyetlen éles ollóm pedig még mindig vendégségben van.

 

Ugrás a cikkre!

Egy csápnyi kávé – 1. rész

‒Nyomd meg a gombot! ‒ kiabál egyszerre a legénység egy nagy képernyőnek, aki szegény nem érti, mi rosszat tett, hogy mindig vele kiabálnak. Persze igazából a biztató szavak egy egyetemista lánynak szólnak, aki tétován ácsorog egy kávé automata előtt, tépelődve, hogy megéri-e a pénztárcája és ízlelőbimbói megkurtítását, hogy a következő előadáson csak az óra felétől csorogjon a nyála a padra. Sajnos a lány semmit nem hall a legénység döntéstámogatásából, mivel annyira nem hangosak, hogy a sztratoszférában lebegő űrhajóból bármi is lehallatszódjon. A lány kávé nélkül távozik. A legénység csalódottan felsóhajt, az elsőtiszt meghúz egy kart.

Ugrás a cikkre!