Válságban a Braille-írás?

Néhány évvel ezelőtt egy forró nyári napon egy tanulmányi kirándulás során észrevettük, hogy a római kori romok táblái esztétikus fekete fémből készültek, és még Braille-írással is el voltak látva. Egy dologgal azonban nem számoltak a feliratok készítői: egész nap tűzött a Nap a feliratokra, ezért annyira felforrósodtak, hogy versenyeznünk kellett, ki bírja tovább a kis pontokon tartani az ujjait.

Nekünk ez csak egy játék volt, ellenben sok gyengén látó vagy vak ember számára ezzel elérhetetlenné válhat a rajtuk lévő információ. A napokban belefutottam egy cikkbe, ami bemutatja, hogy mit jelent egy látássérült számára, hogy a Braille-írásnak köszönhetően képes olvasni, sőt majdnem olyan sebességgel, mint mi a síkírást.

Ugrás a cikkre!

Bruderhof

Hallottál már olyan közösségről, ahol nincs munkanélküliség, se adósság, és mindent biztosítanak neked, ellenben fizetést sem kapnál? A Bruderhof tagjai így élnek. A mélyen keresztény vallású közösség tagjai nem birtokolnak egy tárgyat sem, minden köztulajdon, beleértve a pénzt is. Naponta egyszer összeülnek mindannyian imádkozni, naponta többször pedig együtt esznek a közös étkezőben.

Első hangzásra egy szektának hangzik, ahonnan nehéz kilépni, hiszen senki sem rendelkezik saját pénzzel. Azonban ez nem teljesen igaz. Kérhetnek pénzt, ha elhagyják a közösség területét, hogy barátokkal találkozzanak, vagy ha elmennének egy hétvégi kiruccanásra. Bár kíváncsi lennék, hogy vannak-e olyan tagjai, akik ezt kihasználva minél többször elhagyják a közösség falait.

Ugrás a cikkre!

Egy csápnyi kávé – 1. rész

‒Nyomd meg a gombot! ‒ kiabál egyszerre a legénység egy nagy képernyőnek, aki szegény nem érti, mi rosszat tett, hogy mindig vele kiabálnak. Persze igazából a biztató szavak egy egyetemista lánynak szólnak, aki tétován ácsorog egy kávé automata előtt, tépelődve, hogy megéri-e a pénztárcája és ízlelőbimbói megkurtítását, hogy a következő előadáson csak az óra felétől csorogjon a nyála a padra. Sajnos a lány semmit nem hall a legénység döntéstámogatásából, mivel annyira nem hangosak, hogy a sztratoszférában lebegő űrhajóból bármi is lehallatszódjon. A lány kávé nélkül távozik. A legénység csalódottan felsóhajt, az elsőtiszt meghúz egy kart.

Ugrás a cikkre!

Kevés a kézfertőtlenítő – mit tegyünk?

A kézfertőtlenítő használata segít megelőzni a vírus terjedését. Mit tegyél, ha nem találsz a polcon a kedvencedből?

A koronavírus miatt megcsappantak a kézfertőtlenítő készletek.

Az igaz, hogy a kézfertőtlenítők használata egy jó módja annak, hogy lassítsd vagy megelőzd a vírus terjedését, de ne felejtsd, hogy az alapos szappanos kézmosás sokkal hatékonyabb, mint a kézfertőtlenítő használata. (Itt találsz listát olyan refrénekről, amik olyan hosszúak, mint egy kézmosásnak kell lennie.) A Wirecutterrel együtt a New York Times a következő tanácsokat szedte össze:

Ugrás a cikkre!

Folding@home – felhőalapú víruskutatás

Az első minőségellenőrzések és korlátozott tesztfázisok után a Folding@home csapata elindított egy kezdeti projekthullámot. Ez arra hivatott, hogy szimulálja a potenciálisan hatóanyaggal semlegesíthető, a SARS-CoV-2 (a COVID-19 betegség okozója) és a közeli SARS-CoV (amelyről már több szerkezeti adat áll rendelkezésre) vírusokból származtatott fehérjecélpontokat.

Ugrás a cikkre!

Miért nem viseli meg a gyerekeket a COVID-2019?

Szakértők szerint (lásd: eredeti cikk) a gyerekek sokkal kisebb eséllyel fognak súlyosan megbetegedni, illetve sokkal nagyobb valószínűséggel élik túl az új koronavírust. Egy friss kutatás szerint a 44 672 kimutatott fertőzött kevesebb, mint egy százaléka volt tíz év alatti, az 1023 halálos áldozatból pedig egy se esett ebbe az életkorba.

„Ez nem olyan, mint influenza” – mondta Iwasaki Akiko, a Yale Egyetem szakembere. Az influenza a fiatalokat és az időseket veszélyezteti leginkább, de akkor miért más a mostani koronavírus? Ez egyelőre rejtély.

Ugrás a cikkre!