Kutatók Éjszakája 2020

Péntek délután ismét részt vehetsz a Kutatók Éjszakáján, bár idén csak virtuálisan. Ennek köszönhetően lehet, hogy az egyik pillanatban még egy SOTÉs előadást hallgatsz a mesterséges intelligencia jövőjéről az orvoslásban, majd “leugrasz” Szegedre, hogy a philematológiáról, vagyis a csókolózás tudományáról tanulj. 

Összegyűjtöttem néhány előadást, hátha így a 12. hét hajrájában szeretnél egy kicsit kikapcsolódni.

Ugrás a cikkre!

Tarnóczi Jakab: Búcsúkoncert (interjú)

Szélsőséges emberi reakciókra, ösztönökre koncentrálunk, melyek egy elképzelt világvégehelyzetben kicsúcsosodhatnak

k2 Színház: Búcsúkoncert bemutató február 22-én és 23-án 20:00-kor a MU Színházban 

Velencét elárasztotta a víz, Amazóniában lángokban állnak az erdők, új világjárvány van kibontakozóban. Mindeközben egy szűkkörű társaság nagyestélyiben pezsgőt kortyolgatva próbál önfeledten szórakozni. Minden adott egy nagyszerű estéhez, csak épp az énekléshez szükséges levegő fogy vészesen. De a koncert nem áll le. Akkor sem, amikor a pezsgőkészletek lassan kimerülnek, és a hosszú vacsoraasztal körül sorra ürülnek a helyek.

– interjú Tarnóczi Jakabbal –

Ugrás a cikkre!

A nagy Gatsby előadás a Vígszínházban – Élménybeszámoló

Egy tavalyi számban olvashattatok már a Poket zsebkönyvekről. Nos, én is nagy rajongója vagyok az automatából kihalászható, bármiféle-fajta színes, szagos könyveknek. Ennek a közösségi oldalakon is teret adtam, s olykor nagyon jó lehetőségekről, rendezvényekről lehet itt értesülni. Ez az alkalom is ilyen volt: az egyik legújabb Poket zsebkönyv színházi előadás formájában is átélhető, méghozzá a könyv ajánlója, Wunderlich József, főszereplésével. A kezdeményezés követőinek felajánlották, hogy premier előtti előadásra szervezik a könyvbemutatót, ami nagy lelkesedéssel töltött el, és végül részt is vettem rajta. Ugrás a cikkre!

Májusi ajánló ● MU Színház

Fékezhetetlenül jön a nyár, és lassan a szabadság gondolata is többetekben felébred. Ha még nem tudod, hogy hogy töltsd a szabadidődet, vagy egyszerűen egy kis kikapcsolódásra vágynál a szorgalmi időszak utolsó nagy hajrájában, akkor nézz körül a MU színház kínálatában! Ez alkalommal három műsorajánlót hoztunk számotokra a májusi hónapra.

 

Ugrás a cikkre!

Áprilisi ajánló ● MU Színház

Valószínűleg sokatok számára a félévnek az a szakasza jön, amikor minden csepp szabadidő hihetetlen nagy értéknek számít. Ha esetleg nem tudnád, hogy ezt mizel töltsd, vagy csak szeretnél időt szentelni kicsit a kulturális fejlődésed számára, akkor a legjobb helyen jársz! Ez alkalommal három műsorajánlót hoztunk a számotokra a MU színház kínálatából az áprilisi hónapra.

MU Színház - Hűség

Ugrás a cikkre!

Mi a leghőbb vágyad?

Én ugyan a leghőbb vágyam elárulni nem fogom, de azt biztos, hogy nagyon szeretném, ha már 2019 lenne, amikor is több, számomra várva-várt sorozat folytatódik végre, többek között a Lucifer. Most végeztem a harmadik évaddal, ahol a korábbi tervek szerint véget is ért volna a sorozat (de szerencsére a Netflix megmentette), és mélységesen lelombozott, hogy mennyit kell még várni, amíg kijön egy új rész.

Lucifer Netflix

Ugrás a cikkre!

A rendrakás életet megváltoztató varázsa – könyvajánló

„Sose fogod használni az extra gombokat, amik egy ruhához járnak.” – Ez csak egy azok közül a mondatok közül, amit mindannyiunknak hallania kell. Hisz vagy sose szakad le a gombunk (az esetek 95%-ára ez igaz), vagy amúgy sem tudunk varrni, és inkább anélkül hordjuk, de legjobb esetben is csak elmegyünk egy nagyobb boltba, ahol azonnal pótolni tudják. Mégis szinte mindenkinek van otthon egy helye a pótgomboknak, amit rendrakás során megnéz, majd megállapítja a tartalmáról, hogy „jó lesz ez még egyszer”.

 

Rend a lelke mindennek borító

 

Marie Kondo The life-changing magic of tidying up könyvében (magyarra Rend a lelke mindennek címmel lett lefordítva) foglalja össze tanácsadóként és tanárként szerzett tapasztalatait arról a 10 évről, ami alatt több ezer ember életét (és lakását) sikerült rendbe raknia. Persze fura lehet, hogy valakinek ez a munkája, de ahogy ő is mondja: miért gondoljuk, hogy az összes háztartási feladatból, a főzés, a kertgondozás vagy a szerelés közül egyedül a rendrakás az, amit senkinek se kell tanulnia, és rögtön mégis mindenkinek menni fog?

Ugrás a cikkre!

Automatizált disztópia – Gépzongora

Nagyon könnyű dolga van annak, aki egy mérnöknek akar könyvet ajánlani. Persze, ha feltételezzük, hogy túllendült azon a szakaszon, amikor csak arra koncentrál, hogy milyen nehéz dolog egy mérnöknek könyvet ajánlani.

Ha azonban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy minden összeáll: a műegyetemi Villanykar hallgatóiról el lehet mondani, hogy az átlagos embernél műveltebbek, és valószínűleg elgondolkodtak már egyszer-kétszer az élet értelmén (ha máskor nem, egy nehezebb vizsga előtt). Akkor mégis mi lenne az, ami megakadályozza őket abban, hogy megértsenek egy komolyabb könyvet, ami mondjuk a világ és a társadalom működésével is foglalkozik elég olvasmányos módon? Legfeljebb az, hogy nem találtak eddig olyat, ami nekik szól. Ezért akarunk mi is újabb ajánlatokat adni nektek – mint most a Gépzongorával.

Gépzongora borító

Ugrás a cikkre!