BODY kiállítás

(Avagy mivel töltsük el a nem létező szabadidőnket)

Miért olyan fontos a szegycsont? Hogyan működik az ízlelés? Mi a legnagyobb szerv az emberi testben? Ezek és ehhez hasonló kérdések szerepelnek a BODY kiállítás honlapján, ami februárban érkezett Magyarországra, és egy új perspektívából mutatja be az emberi test működését.

Felejtsd el az unalmas oktatóvideókat, a kétdimenziós képeket és az operálós játékokat! A 2200 négyzetméteres kiállítótérben az emberi testet tekinthetik meg a látogatók különböző életszakaszokban, szögekből, más-más mélységben. A legapróbb csontocskától kezdve a teljes emberi testekig terjedő skálán helyezkednek el a kiállítási tárgyak, minden teremben más témakört felölelve. Ezek nem holmi műanyag bábuk, hanem valódi emberektől származnak – olyanoktól, akik még életük folyamán felajánlották, hogy testüket tudományos célokra használják –, a kiállítási tárgyak mindegyike egykor egy élő test részét képezte. Feltéve persze, hogy épp nem egy teljes testet tekintünk meg, ugyanis olyan is akad, ráadásul a megszokottól eltérően nem üveg mögé zárva, így tetszőleges közelségből vizsgálhatod meg. Egyes termek tartalma talán emiatt is különösen megrázó a látogatók számára, az egyiknél erre külön fel is hívják a vendégek figyelmét, ez emiatt az egyetlen olyan kiállítóhelyiség, ami opcionálisan tekinthető meg.

A tárlatot és a látottak megértését orvostanhallgatók segítik. Fehér köpenyben az egész kiállítás alatt megtalálhatók, lelkesen és segítőkészen állnak rendelkezésedre a legabszurdabb kérdések során is. Egy egészen más oldalról ismerheted meg az emberi testet, és különleges élményekben lehet részed.

A kiállítás megtekintése előtt érdemes tájékozódni a honlapon a nyitvatartásról, jegyárakról valamint a látogatókra vonatkozó információkról, hogy semmiképp se érjen csalódás, ha mondjuk a legjobb kameráddal felszerelkezve szeretnél végigsétálni és megörökíteni ezt az élményt.

De a lényeg marad: akár csak egy kis kikapcsolódásra vágysz egy jól sikerült hét után (de nem akarsz túlzásba esni, végtére is a szorgalmi időszak vége felé járunk), vagy csak felkeltette az érdeklődésedet ez a kiállítás, olvasd el az Impulzus XLV. évfolyamának 6. számában megjelent részletes élménybeszámolónkat, és látogass el KOMPLEX-be (1061 Budapest, Király utca 26.)!

 

Szabó Emese és Szekér Martina

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..