Világom

Mint a Hold fénye egy ködös éjszakám,
úgy ragyog az arcod, mikor nézel rám.
Két kis bolygó, messzi-messzi csillagok,
csillámló szempárod súgja, itt vagyok!
Itt, s lassul az órában a mutató,
figyelem e csodát, mint egy kutató.

Titkos összefüggését e rendszernek,
rezzenését minden egyes sejtednek.
Mert úgy épül fel arcodnak vonása,
mint lüktető erek tóvá folyása.
E víz köré épül maga az élet.
Fák közül szál a hangod, madár-ének.
Mögötte homok dűnéket fúj a szél,
gödröcskét hagyva, míg a mosolyod ér.
Mészkő hegyeket rejt egy keskeny árok,
homályában édes ízek, puha álmok.
Hosszú mezőkön nő a barna búza,
illatát a szellő arcomba fúja.
Forró vulkán él a föld mélye alatt,
forrásából sok láva-patak fakad.
Érezni lágy és gyengéd dobbanását,
az élet erejének lobbanását.

Mert lángba borít ez örök lüktetés,
édesen fájó, keserves büntetés.
Mégis csak ezt az egy bolygót kutatom,
mert ennek már látványa is jutalom.
Mint száraz sivatagban a hó-virágom,
Ez az én drágám, ez az én világom!

– Gab

Boldog Bálint napot!

A csodálatos Valentin Bálint nap alkalmából küldenénk minden kedves Olvasónknak ezt a remekművet, melyet egyik (szintén) Olvasónktól kaptunk.
Öt év kemény munkája, hat versszak, könnyek, veríték, zsebkendő és megannyi ÉLMÉNY!

Múzsámhoz

Van egy közmondás én is ismerem.
Nem látni a fától az erdőt! Így dereng.
Erre emlékeztet az én esetem,
Melynek kulcsszava: A SZERELEM!

Keresem az igazit, de egyszerűen nem jő!
Ott áll előttem egy csodálatos fenyő!
Mögötte van az a hatalmas erdő!
És az égen száll megannyi felhő!

Ki az a fenyő? Nem más, mint te!
Szívemnek legeslegdrágább kincse.
Amint meglátlak, elvesztem hitem,
És az égbe kiáltom: Oh! Isten!

Oh! Isten! Micsoda ajándék!
Felélénkít, mint egy kupica kávé.
Mit mondana? Ha meglátná Tádé?
Félek, hogy még valaki rád lép.

Eltipor, eltapos, és nem látnálak többé.
Megölnének, mint disznót a böllér.
Koporsódra nem kerülne födém,
Minden ember odagyűlne köréd!

Siratnának hajnal hasadtáig,
Az én hangom nem halkulna máig.
Vissza–vissza, térnék addig a fáig,
Ahol megkövesedett a hímVeszelyem…

Kelte: 2010. 07. 01. – 2015.01.20.