Arthur Pemplin egy műanyag fotelben ült a tábor cigarettázásra kijelölt részén. Előredőlt, és egy új patront helyezett az elektromos cigarettájának végébe, majd visszasüppedt a fotel levegővel töltött bőrbetétei közé. Mélyen inhalált a nikotinos párából, kifújta, és folytatta a mellette heverő ebook-readeren a megkezdett szöveg olvasását. Egy rejtélyes e-mail volt, amiben egy még rejtélyesebb gyilkosságról volt szó, amiről semmi információt nem lehetett fellelni. Állítólag a táborból visszahajítottak egy Kezdőt a Való Életbe. Arthur, mint a Fénypulzus szerkesztője, úgy érezte, hogy ki kell derítenie mi az igazság.

Miután végzett az olvasással, nyitott egy új naplófájlt és 2043. augusztus 24-i dátummal szignózta azt. Feljegyezte, hogy hogyan érkezett az Annuális Kezdő Táborba. Leírta, hogy az Oktatási Központ egy reformot sürget már évek óta a táborral kapcsolatban. Volt némi homályos politikai oka, hogy ezt miért akarták megtenni. Néhány éve elkezdődött országos szinten a Zemblai Hasznossági Program. Minden embernek kötelessége volt tanúsítani hasznosságát, különben nem részesülhettek a Felső Kaszt Virtuális Létezésében. Ha egy fiatal elérte a tizennyolc éves kort, akkor jelentkeznie kellett az Oktatási Központhoz, ahol besorolták egy szakmai alkasztba. Ha nem sikerült teljesítenie az oktatásának követelményeit, akkor kidobták a Való Életbe. Arthur, ahogy felnézett, a szembe lévő falon látott egy ablakot, ahol félig átlátszó Escher grafikák kavarogtak. Mögötte a messzeségben pedig vörös felhőkből csaptak villámok elhanyagolt betonépületekbe. Ott volt talán a Való Élet, bár erről nem sokat tudott, mivel a biztonságos zónákat mágnes vasutak kötötték össze, és ő csak ezek között közlekedhetett.

Az Fénypulzus az Oktatási Központ elektrolapja. Arthur érezte, hogy szükségük van egy nagy sztorira és itt látta a lehetőséget. Az utóbbi évben a legizgalmasabb cikkük egy gyenge Philip K. Dick utánérzés volt. Arthur már régóta érzett valami gyanúsat a táborral kapcsolatban. Az öt évvel ezelőtti Lézerháború óta mindenhol igyekeztek a társadalmakat átalakítani, hogy az emberek között nagyobb legyen az engedelmesség. És hol máshol lehetne az embereket beidomítani, mint az Oktatási Központ Kezdőtáborában? Arthur gondolatmenete közben megszólalt a hangosbemondó, amit őt hívta az Irányító Központba. Ez a tábor túloldalán volt egy épület, rajta antennákkal, mely folyamatosan sugárzott, ahogy minden szektorban létezett egy ilyen hely. Ezek feladata, hogy fenntartsák a virtuális valóságot.

Arthur elhaladt a beléptető rendszer mellett, ahová a kezdők érkeztek. Itt kapták meg az új kontaktlencséiket, ami a korábbi virtuális szemüvegek továbbfejlesztett változatai voltak. Ezek vették a virtuális valóság sugárzó központok jeleit, és segítettek a megfelelő információkkal ellátni felhasználóikat. Közvetítették a szigorú napi rendet, amit minden felső kasztbelinek követnie kellett, valamint képesek voltak az emberek által feldolgozott információt átadni másnak is, mint egy agyi interfész. A többi helyen konferenciák zajlottak, előadások arról, hogy mi várhat a Kezdőkre a következő években. Körülüttök instruktorok járkáltak kettesével, nehéz volt eldönteni, hogy a szigorúságok a rejtélyes esemény ilyen nagy, vagy valóban ezt az éber figyelmet követelik meg tőlük. Ők voltak a Rend, akiknek a feladatuk az volt, hogy megszervezzék az Oktatási Központ hallgatóinak életét. Hatalmuknál fogva terjedtek róluk a legendák. Az Oktatási Központ sokszor elégedetlen volt a létezésükkel, mivel tagjaik nem tettek hozzá annyit a szakmai élethez, mint azt példamutató egyénekként elvárhatták volna. Pedig a Zemblai Hasznossági Program első doktrínája éppen ez volt: az emberiség csak a közös tudás felhalmozása válthatja meg ösztöneinek káros természetét.

Arthur megérkezett az Irányító Központba és rögtön beléphetett a Rend Konferenciája elé. A vezetőik udvariasan üveges tekintettel válaszoltak a kérdéseire. A levél arról szólt, hogy a Rend akarata ellenére akarta mentális kínzással bevonni a később elhunyt Kezdőt a későbbi alkasztjába. Különféle pszichikai virtuális idomítási trükköket alkalmaztak rajta, melyeknek ellenállt, majd a távozást választotta. Ebben nem akadályozták, de távozása után kitaszították a biztonságos zónából, ahol egy baleset következtében meghalt. Erre a Rend válasza annyi volt, hogy a mai élet veszélyes, ha valaki nem tudja bizonyítani, hogy ér valamit társadalmi szempontból. A kollektíva fontos, jelentősebb, mint az individuum. Arthur érezte a hideg precíziót a Rend vezetőségének szavaiban. Valóban ők voltak az egyetlenek, akik képesek voltak megszervezni az emberek közötti összhangot, de volt bennük valami nyugtalanító. Valami, amit a hatalomhoz köthetett a szemlélő.

Arthur, amikor kiért újra a szabadba, nem volt nyugodt. Nem volt benne biztos, hogy nincs valami sötét, lappangó titok, ami a maga őserőszerű gonoszságával akarja behálózni a világot. Zavarta valami, de nem tudta megfogalmazni mi az, mint amikor a háttérben hatalmas árnyalakok sakkoznak valódi életekkel.

Arthur lassan az egyik szakmai konferencia felé vette az irányt. Egy fejpántot mutattak be, aminek a fejlesztése az egyik Öntevékeny Kollégiumban zajlott. A fejpánt képes volt mások idegi jeleit irányítani, és ha az agyhullámaik elég gyengének bizonyultak, akkor átvenni a cselekedeteik felett az irányítást. Csak az öntevékenyek birtokoltak ilyen eszközt a táborban, mivel nyilvánvaló okokból veszélyes volt. A demonstrátor egy belsős poénként megpróbálta az egy Instruktor felett átvenni az irányítást, aki a földre zuhant járás közben, ahogy próbálta visszanyerni a teste felett az irányítást. A két csoport között már régiek voltak a feszültségek, de ennek szintén nem volt nyilvános nyoma. A mutatvány jutalma viszont fel-felvillanó, de azért fojtott nevetés volt. Az Öntevékenyek mindig nagyobb hatalmat akartak a Kezdők felett, de ezt nem kapták meg. Viszont azt senki sem tudhatta, hogy milyen eszközöket birtokolnak, és vajon milyen a valódi befolyásuk az Oktatási Központ felett.

Az esti órákban a Kezdő Táborban adrenalin- és endorfindózis növelés történt. Ezek általában hallucinogén kapszulákban zajlottak, ahova belépve a test enzimjeinek ügyes változtatásával, és holografikus vetítésen keresztül igyekeztek elérni, hogy a napközben felgyülemlett feszültséget mintegy kisüssék az emberekben. Az esti program témája a retró. Kora 2000-es évi zenével kísért vetítés zajlott szórakoztatásképp, mielőtt másnap megkapnák a Kezdők az első agychipjüket, amin keresztül tudják majd a Központi Tudástárba tölteni a megoldott intellektuális feladataikat. Természetesen ezelőtt még hosszú oktatás vár rájuk.

Arthur részt vett az esti Tábori Tomboláson. Előtte megint a dohányzó szekcióban foglalt helyet. A kihelyezett asztal közepéről elvett egy nikotinos kapszulát. Az első szippantás az elektromos cigarettából szokatlanul erősnek érződött, de a pszichoaktív drog, mintha segített volna leegyszerűsíteni a problémákat. A tények, mintha pontszerű felhőkön ültek volna, és csak a vonalakat kellett volna behúzni közéjük, amik kirajzolják a megoldást.

Nem messze egy furcsa lány ült le, aki az Instruktorok közé tartozott. Talán Guinevere-nek hívták, ha fiú lett volna, akkor ismeretlenül is mindenki a Gilbert névre asszociált volna az arca alapján. Arthurnak eszébe jutott, és nyitott egy új feljegyzést, hogy ez a lány jelentette ki, hogy senki más nem képes a fiatalokat a kötöttségeiktől megszabadítani, és egyesíteni őket a közösséggel csak az instruktorok. A maradék, aki nem vállalja a nagyobb célt, az magára maradt, és nem jogosult kapni az egység vívmányaiból. Akik nem értettek egyet ezekkel a nézetekkel, és az önálló kiteljesedést választották, azok gyakran fordultak az Öntevékeny Csoportokhoz, ahol létrehozhatták a saját maguk által elképzelt eszközöket. A tudatirányító fejpánt is egy hasonló fejlesztés keretében készült el.

Nemsokára zene kezdett el hallatszani. Ez meglepő volt Arthur számára, mert nyilvános zenét nagyon régóta nem játszottak, bár ő már itt volt, amikor még igen. Egy régi Lana del Rey szám hangzott, a címe Summertime Sadness volt. Abból egy elektronikus változat. „I got my red dress on tonight // Dancing in the dark in the pale moonlight // Done my hair up real big beauty queen style // High heels off, I’m feeling alive…” Minden egy kissé furcsán félhomályossá vált, és valószínűtlenül drámainak hatott, olyan módon, amin az ember csak nevetne egy éberebb pillanatában. Arthur már csak Guinevere-t látta maga körül, aki lassan hozzálépett, és megkérdezte, nem-e nevetséges a racionalitás korában, hogy még mindig a kicsinyes emberi természet harcait kell felderítenie az elektronikus sajtónak. Arthur erre csak annyit tudott válaszolni, hogy nem érti, miért mindig drámai női karakterek szájából hangzanak a nagy igazságok igazán lehengerlőnek. A következő pillanatban viszont minden összefolyt Arthur szemei előtt így kénytelen volt a földre görnyedve kivenni a szeméből a virtuális kontaktlencséjét, és meglepő módon egy halott testet látott maga előtt. Valamiért azt sejtette, hogy annak a kezdőnek lehet a hullája, akit kidobtak a táborból. Egy régi mondat jutott eszébe, vagyis az, hogy a felvettek ötven százalékából sose lesz mérnök. Aki nem lép be a nagyok játékába annak pusztulnia kell, mert már nincs a világban felesleges fogyasztóknak hely.

Arthur Pemplin a következő pillanatban egy holografikus falnak esett. A szájából folyó nyál lecsorgott a nyakán. Hirtelen szétnyílt előtte a fal, és előrebukott a kapszulából, amiben helyet foglalt. Balra tőle lassan tömeg gyűlt össze, és egy másik halott test hevert a földön. Arthur szíve félelmetesen gyorsan vert, majd hirtelen egy ütemben megállt befeszülve, és nem ment tovább. Fuldokolva jobbra hajtva a fejét az ebook-readerét látta, rajta egy bejegyzéssel: „A tudás nevében sem állíthatjuk biztosra, hogy az emberek hinnének az igazság felderítésében.” Közben a háttérben lágyan szólt a dal: „„Kiss me hard before you go // Summertime sadness // I just wanted you to know // That, baby, you’re the best…” Arthur utolsó gondolata az volt, hogy sokkal izgalmasabb így a káoszban távozni az élők sorából, mintha egy jól működő unalmas világban kellene élnie.

A jövő gólyatáborának bemutatására Chris Foss, science fiction illusztrátor rajzait használtuk fel.