Kreditet érhet jövőre a Simonyi Konferencia

Az egyetem is elismeri, hogy a Simonyi Konferencia látogatása segíti a hallgatók szakmai fejlődését, így amellett, hogy tanköri jelenlétet eddig is minden évben lehetett rajta szerezni, jövőre úgy néz ki, hogy a Neptunban is fel lehet majd venni – mégpedig kreditet érő tárgyként.

Simonyi Konferencia - IB028

Ugrás a cikkre!

Most már tényleg csak a marhacsordák

Az UPRA projektről szinte mindent leírtunk a 45. évfolyamunk 5. számában, csak arra az egyetlen kérdésre nem válaszoltunk, hogy akkor hogyan is kapcsolódnak hozzá a marhák? Hogy ezt megértsük, Góczán Bence visszavezet minket egészen az első repülésen történtekig…

Mesélnél a reptetésekről?

Az első repülésünk a konferencián volt, és fogalmunk se volt, hogy mit kell csinálni, mennyi idő feltölteni egy ballont, hogy mire kell számítani. Azt tudtuk, hogy hogyan kell megnézni, hogy mennyire van megtöltve, és mennyire kell megtöltve lennie. Az előtte lévő négy hétben éjjel-nappal dolgoztunk. Ha küldött egy rádió üzenetet, akkor az E épületet tetején lévő antenna ráfordult a pozícióra, úgyhogy maga az eszköz működött, ezt sejtettük. De hogyan kell ballonos felbocsátást csinálni? Néztem videókat arról, hogyan kell töltőcsonkot csinálni, a ballon nyakára ráhúzni, elkötni, hogyan csinálják a meteorológiai szolgálatosok. Egyéb problémánk is volt, nem indult a rendszer, le kellett menni az egyik laborba, átforrasztani valamit. Nagyjából másfél óra alatt elértük azt, hogy a ballon húzzon valamit, meg össze legyen kötve minden mindennel. A legutóbbi felbocsátás is elhúzódott egy kis technikai probléma miatt, de amúgy húsz perc alatt most már repülésre készre hozzuk a rendszert, sokat fejlődtünk.UPRA

Ugrás a cikkre!

Simonyi Szakmai Est

szakmaiEst

Az ősszel a Szakkollégium megpróbálta becsempészni a villamosmérnöki- és informatikai tudományokat a Schönherz falai közé a Szakmai7 keretében. Emlékszem volt szó haditechnikáról, BitCoinról, mi akkor a Digitális orvoslás témakörét választottuk ki, hogy egy cikk keretében is bemutassuk nektek, ha az előadáson nem lehettetek ott. A megújult Szakmai Est keretében most ők, a Szakkollégisták állnak a pódiumra. Elhozzák nektek az elmúlt félév legizgalmasabb fejlesztéseit, látványos kísérletekkel.
Hallhattok többek között előadást arról, hogy hogyan lehet Fényorgonát házilag készíteni, vagy hogyan készült az UPRA kommunikációs modulja. Lesz szó arról, hogy megy a Programozás videótechnikában és hogyan lehet Böngészőből rádiózni, hogy hogyan szólna az előadás Frekvenciaválasza az FNT-ben és milyen lesz a Mátrix új generációja.

Ne feledjétek, Szakmai Est, február 18-án, SCH102! Részletekért figyeljétek a Facebook-eseményt!

Addig is az UPRA ballonról készült ismertetőnket olvashatjátok az alábbi linken: Mi is az az UPRA?

Mi is az az UPRA?

A LEGO kör év eleji gyűlésein mindig elhangzanak az éppen futó projektek, amihez embereket keresnek. Góczán Bence Dávid egy ilyen gyűlésen mutatta be az UPRA-t, amely rövidítés az Universal Platform for Robotics and Aerospace nevet takarja. A nagyívű tervek meggyőzték a mostani csapat tagjait, hogy csatlakozzanak, és lassan elkezdett felfutni az UPRA. Németh Márk, aki már a kör tagja volt, ekkor lépett be a fejlesztők közé. Később az ő közvetítésével került ide Pápay Levente, aki az egyetemi évei alatt a rádiós technológiákkal foglalkozott. Ők alkották a csapat gerincét, de folyamatosan kerültek újoncok is közéjük. Ma már az UPRA a kezdéstől számítva a második generációt képes megszólítani. De miről is szól az UPRA projekt? Amit mindenki láthatott már az egy saját készítésű ballon, rajta innovatív mérőrendszerekkel, kamerával és egy különleges fedélzeti számítógéppel. A kérdésre viszont adható egy komplexebb válasz is, erről szól a cikk.

old_system

Ugrás a cikkre!

Meetup – Litkai Gergely interjú

Október 29-én a II. Schönherz Meetup témája az információbiztonság, míg házigazdája Litkai Gergely volt a Dumaszínháztól. A csípős humora élcelődött az internetadón, Jennifer Lawrence virtuálisan ellopott képein, és a sci-fire hajazó valóságon. Gondolatébresztő felvetés volt, hogy ha ellopnák valakinek a szemét retinaazonosításhoz, mint a filmekben, akkor az lehet-e egy működőképes betörési módszer? Valószínűleg nem, mert a véráram megszűnésével a szem sem funkcionálhatna belépőkártyaként, de Litkai erre egy saját rögtönzött találmánnyal válaszolt: a „kémvérpumpa” képes lenne életben tartani a szemet a behatolás idejére.

1029-202030-imi

Ugrás a cikkre!

Szakmai7

Középpontban a szakma.

Ha meguntad a száraz előadástémákat és a digit labort, szeretnél egy kicsit mélyebb és szélesebb tudásra szert tenni, betekintést nyerni a mai haladó technológiák állásába, találmányaiba és felfedezéseibe, akkor ott a helyed 2014. november 3-7.-ig tartó, a Simonyi Károly Szakkollégium által szervezett Szakmai 7-en.

Egeszhet_Cover

Ugrás a cikkre!