Konyhafilozófia

Anno volt egy középiskolai filozófia verseny a Miskolci Egyetemtől, amire minden évben írtam egy pályázatot. Épp a saját nevemre Google-ztem, amikor megláttam, hogy ez még mindig létezik, teljesen megörültem, és elkezdtem olvasgatni az idei pályázatokat. (Itt lelitek meg őket!) Amiért megosztottam, mert volt egy kifejezetten érdekes darab: Madarász Kata: Van-e társadalmi haszna a bölcsészetnek, vagy legyen mindenki informatikus, mérnök, közgazdász vagy jogász? Hmm, jó kérdés, érdekes látni, hogyan látják azok, akikből a jövő egyetemistái lesznek. A saját hozzájárulásom informatikusként a régi pályázatom, a “Jobbá teszi-e a művészet az embert?” című. A tovább mögött asszem nem tudom, hogy a mondatok felével mire is akartam gondolni.

Ugrás a cikkre!

“Be my desire // I’m a frustrated man” – többek között Interpol a Szigeten

Mi az alapvető különbség a jó és a rossz zene között? Igazából nem is az a lényeg, hogy valami jó-e, vagy nem. Amitől a csütörtöki nap igazán erősnek tűnt a Szigeten, az inkább attól volt, hogy erre a napra rakták be azokat a bandákat, akik a maguk önhitt, “rák’en’roll” módjukon még  őszinte zenét csináltak. Olyan, mint amikor valakit fel akarunk szedni a tömegben. Lehet próbálkozni valami sablonos szöveggel: “Hávié’ vagyok Portugáliából, megnézed velem a sátramat? Milyen a parti? A Duna parti?” Valami ilyesmi lehet a pénteki Avicii, sablonos EDM, valami egyszerű kimért zene, ami nem sok izgalmat rejt, de pontosan azt adja, amire számítunk. A csütörtöki nap együttesei azért ennél szinte végig izgalmasabbak voltak.

photo: [ Sandor Csudai ] . www.facebook.com/csudaisandor

photo: [ Sandor Csudai ] . www.facebook.com/csudaisandor

Ugrás a cikkre!

Irodalom az informatika ellen

Emlékszem, amikor gólya voltam, akkor az egyik ismétlődő poén, ami a legváratlanabb időpontokban tűnt fel, a humán tudományokon való kreatív gúnyolódás volt. Azóta felnőttünk, és lehet elismerjük, hogy más tudományágaknak is meglehet a létjogosultsága. Vagy nem. Ezért korántsem reprezentatív közvélemény-kutatást tartottam, hogy a jövő műszaki értelmisége egy szintaktikai hibás kódot, vagy egy formailag tökéletes verset értékelne többre.

Syntax_error

Ugrás a cikkre!

Az unalom kora

Az Ultron kora alatt próbáltam kitalálni, hogy miért nem vagyok kíváncsi erre a filmre. Talán, mert már láttam. Van egy jelenet, amiben egy száguldó metrókocsit próbálnak megállítani, mint a Pókember sorozat második részében. Arra a jelenetre emlékszem, mert volt benne valami feszültség: kíváncsi voltam, hogy Pókembernek sikerülhet-e megmentenie az embereket, képes lehet-e megállítani egy száguldó metrót, nem öli-e meg az akció közben Doctor Octopus. Most egyszerűen nem érdekelt, egy súlytalan rutin mozdulat volt, amikor megmentették az embereket. Ugyanígy, nem tudom hány filmben láttam már a Fekete Özvegy szerelmi szálát, a film végén lévő gigászi csatát, a dilemmát, hogy a Hulk nem képes kontrollálni magát és a többi már nem túl izgalmas kihívást a Bosszúállók utolsó unott kalandjában.

2464636-avengers002

Ugrás a cikkre!

Wannado interjú, egy cikk, egy banda.

3

Kérlek mutatkozzatok be, és meséljetek magatokról.

Tarány Tamás vagyok, ritmus gitáros/énekes. Tizenhat éves korom óta foglalkozom komolyabban zenével, de gyerekkorom óta éneklek, mindent autodidakta módon. A köztudatba 2011-ben kerültem egy tehetségkutató műsor keretein belül, ahol az előkelő IV. helyen végezem. Hamar kiderült, hogy a szóló karrier nem nekem való, és a fél playback haknizás sem az én világom, többre tartom az élőzenét. Ezért kerestem először akkusztik formációkat, majd így jött az együttes ötlete.

Mukli Bence gitáros: Hol is kezdjem… Lassan már 9 éve gitározom, megfordultam már több együttesben is, szóval mondhatjuk hogy már régóta zenélek, már csak azért is, mert egészen kis koromban kezdtem el zenét tanulni, igaz akkor még nem gitárt. A zenélésen kívül sok minden érdekel még, ezeket inkább nem kezdem el sorolni, viszont talán annyi érdekes lehet, hogy épp most diplomáztam, és a zene mellett vágó és hangmérnökként is tevékenykedek.

Frodo vagyok. Jómagam is régóta foglalkozom zenéléssel, volt alkalmam többféle stílussal megismerkedni. Jelenleg is a zene, amivel napi szinten foglalkozom.

Széky Ádám vagyok, basszus gitáros. 14 éves koromban kezdtem el basszus gitározni nagybátyám hatására és vele is kezdtem el a tanulást. 20 éve jött az ötlet, hogy a zenéléssel szeretnék komolyabban foglalkozni. Most a Kodolányi Janos Főiskolára járok Jazz Basszusgitár szakra.

Ugrás a cikkre!

A professzor

Hétfőn nyolc órakor került adásba a BSTV új beszélgetős műsora A professzor. Oláh Ákos, a műsor főszerkesztője, először Veszely Gyulát látta vendégül, hogy megvitassák a legendás egyetemi oktató pályafutását, és hogy betekintést adjanak abba, ki is ő az egyetemi tanári szerepén túl. A professzor első része hétfő este óta folyamatosan megtekinthető a BSTV honlapján, az első három-négy napon körülbelül ezren tekintették meg. Hogyan jutott el A professzor az ötlettől a tizennégy héten át futó sorozat megvalósulásáig? Miről is szól pontosan ez a műsor? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Oláh Ákossal.

Ugrás a cikkre!

Boldog Bálint napot!

A csodálatos Valentin Bálint nap alkalmából küldenénk minden kedves Olvasónknak ezt a remekművet, melyet egyik (szintén) Olvasónktól kaptunk.
Öt év kemény munkája, hat versszak, könnyek, veríték, zsebkendő és megannyi ÉLMÉNY!

Múzsámhoz

Van egy közmondás én is ismerem.
Nem látni a fától az erdőt! Így dereng.
Erre emlékeztet az én esetem,
Melynek kulcsszava: A SZERELEM!

Keresem az igazit, de egyszerűen nem jő!
Ott áll előttem egy csodálatos fenyő!
Mögötte van az a hatalmas erdő!
És az égen száll megannyi felhő!

Ki az a fenyő? Nem más, mint te!
Szívemnek legeslegdrágább kincse.
Amint meglátlak, elvesztem hitem,
És az égbe kiáltom: Oh! Isten!

Oh! Isten! Micsoda ajándék!
Felélénkít, mint egy kupica kávé.
Mit mondana? Ha meglátná Tádé?
Félek, hogy még valaki rád lép.

Eltipor, eltapos, és nem látnálak többé.
Megölnének, mint disznót a böllér.
Koporsódra nem kerülne födém,
Minden ember odagyűlne köréd!

Siratnának hajnal hasadtáig,
Az én hangom nem halkulna máig.
Vissza–vissza, térnék addig a fáig,
Ahol megkövesedett a hímVeszelyem…

Kelte: 2010. 07. 01. – 2015.01.20.

Halálfantáziák és zenei albumok

pbvgr-website

Ma jelent meg a “Panda Bear Meets the Grim Reaper” című album. Igazából nem is szabadna beszélnem róla, mert ahogy John Updike írta a konstruktív kritika hat szabálya között, ne beszéljünk olyan dolgokról, amivel kapcsolatban elfogultak vagyunk. Még általános iskolában egy lányismerősöm panda névvel utalt rám egyszer, aminek igazából semmi alapja nem volt, de valószínűleg ez volt az egyik legelcsépeltebb hasonlat, ami eszébe jutott. Mások a vezetéknevem miatt A Kaszásként utaltak rám. Ez a két emlék az első jel, hogy szeretnem kell ezt az albumot, a második pedig az, hogy van rajta egy szám, ami a kedvenc evolúciós biológia könyvemről, Az önző génről szól. 

Emellett a “Panda Bear Meets the Grim Reaper” (“PBMGR”) egy élvezetes album. A szürrealisztikus elektronikus együttes, az Animal Collective egyik alapítótagja, a Panda Bear néven alkotó Noah Lennox készítette. Az album trailer alapján egy furcsa, gyerekes halálfantáziára készültem, de az alkotó korábbi munkásságát ismerve tudtam, hogy úgyis tévedni fogok. Amilyen király számokat írtak az almalekvárról, albumot az epres dzsemről, reméltem, hogy valami más fog történni, mint amire számítok. Valóban, a “PBMGR” teljesen más, mint a reklámarca, A Halál.

Ugrás a cikkre!

#JeSuisCharlie – Impulzus est Charlie

„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Voltaire

image
2015. január 7. Budapest

Egy átmulatott éjszaka után próbáltam magamhoz térni, és civilizált egyénhez mérten egy zuhany-fogmosás-kávé kombinációval életet leheltem magamba. A kontaktlecsét persze hajnalban is kipiszkálja az ember lánya, így egy hosszabb szemüvegkereső akció után a televízióval nem rendelkezők difolt információmorzsájáért nyúltam – index megnyit.

Charlie Hebdo. Terrortámadás. Allah akbar. Tizenkét halott. Helyszíni videók. Menekülő terroristák.

Ugrás a cikkre!