A varázslók és harcosok kora előtt

Qpa-feeling közel sem olyan régóta létezik, mint amennyire következtetni lehetne a kultuszából vagy a kamu-feelingekből: a hagyomány csupán egy huszonegyedik századi újításnak számít valójában. Ebben a 17 évben pedig a vadnyugattól Hawaii-ig az egész világot és minden kort kitüntettek már a rendezők a figyelmükkel. Mivel azonban nem valószínű, hogy lenne köztünk valaki, aki ezeket mind megélte, összegyűjtöttünk egy rövid összefoglaló a legutóbbi évek feelingjeiből.

Ugrás a cikkre!

„Többet láttam, mint amit az emberek többsége elmondhat magáról ebben a házban” – interjú a Schönherz Zoltán Kollégium legmisztikusabb alakjával

Alakjától nehéz elvonatkoztatni, hiszen mindenki találkozik vele reggelente, mégis nehéz észrevenni, mivel csak hallgatagon áll. Ennek ellenére mindent lát. Ki lehet vajon ez a misztikus figura? Interjúnk során egy teljesen új szemszögből ismertük meg a schönherzes életet, és megtudtuk, hogy milyenek a mérnökök egy kívülálló szemével, aki mégis köztük él. Következzék interjúnk nem mással, mint a Schönherz Előtti Tűzcsappal, akivel a Qpa első napjának reggelén beszélgettünk.

img_2340

Ugrás a cikkre!

Fekete sárkány teázó

Gongfu tea (vagy másképp: kung fu tea) a tea elkészítésének tradicionális, kínai módszere. Ha valaki a kínai teaszertartásról beszél, akkor szinte biztos, hogy erre gondol.

Miben más ez, mint csak úgy bedobni valami alsó polci filtert a csorba, rücskös bögrébe? A minőségben más, meg az odafigyelésben. A hozzáértésben és az elmélyülésben. Ettől lesz gongfu, mert az pontosan ezt jelenti.

kanna

Ugrás a cikkre!

Casanova

Szerda este Casanova. Hangolódásképp az Impulzus szerkesztőségben az új Maroon 5 kislemezt hallgatjuk, az Animals-t. Igen, a klipben ugyanaz a vadászszenvedély jelenik meg, mint amit mi is átérzünk minden egyes Casanova buli előtt. Ahogy Adam Levine a henteskéssel játszadozik, úgy fogunk mi is az oszcilloszkóp felett gürcölni napközben, de amint leszáll az éj, mindent megteszünk, hogy rátegyük a kezünket arra a tökéletes darab húsra, amit kiszúrtunk a tömegben. Sztalkoljuk a kiszemeltet az esőben, minden pillanatban róla fantáziálunk, és talán még a bátorságunk is összeszedjük, hogy egyszer megszólítsuk. Hát, igen… a Casanova, ahol elszabadulnak az állatiasan érzéki ösztönök.

A tovább mögött az Casanovához írt már-már klasszikus ajánlónk a tavalyi számból.

Ugrás a cikkre!

[FAKE_NEWS] Idén elmaradt a Schönherz Mátrix!

Idén először nem volt pénzügyi keret a Schönherz Mátrixra, és a csapatok kreativitása is elfogyott, így a rendezvény elmaradt. Egy meg nem nevezett rendező nyilatkozta lapunknak: “Mivel tavaly minden Mátrix a nyár legnagyobb slágerére épült, nevezetesen a What Does The Fox Say-re, és idén egyetlen igazi sláger sem volt a nyáron, így a Schönherz Mátrixra nem készült egyetlen értékelhető munka sem. Ezért úgy döntöttünk, hogy lefújjuk.”

Aggódnunk viszont nem kell, mert a rendezők egy új meglepetést találtak ki. Az elsötétített toronyban végigfutnak szintről-szintre a szobákban, és egymásután felkapcsolják a villanyt, majd leoltják. Így a Rákóczi-híd töltésén várakozók futófényt fognak látni. Így az idei Qpa megnyitóján először a Schönherz Futófényben gyönyörködhetnek az érdeklődök. “Reméljük, hogy ezzel sikerül hagyományt teremtenünk.” – tette hozzá az Uzcsáp szószólója.

Milyen érzés nem lenni Nevtúrán?

Egy melankolikus poszt.

Érdekes, hogy az elmúlt két évben ez a hétvégém mindig a nevezőtúrán való részvétellel telt. A második már nem volt olyan, mint az első, de most eljutottam oda, hogy a harmadik semmilyen. Elkezdtem dolgozni, így kijelenthetem, hogy tényleg van az a pénz, amiért kihagyom a schönherzes közélet egyik jelentős eseményét. Igazából itt érzem át azt a dilemmát, hogy mit is szeretnék csinálni az egyetemen. Szakmailag fejlődni és megalapozni egy biztos egzisztenciát, vagy delíriumban tölteni egy olyan időszakot, ami talán az utolsó felelőtlenséggel teli lehet az életemben.

huvos-1

 

Ugrás a cikkre!